Tiltakozik az UNESCO a Serengeti Nemzeti Parkot átszelő országút ellen

Felemelte szavát az UNESCO, ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete a tanzániai Serengeti Nemzeti Park és a kenyai Masai Mara rezervátum között tervezett 480 kilométeres országút építése ellen.

A gazdasági fejlődést nem lenne szabad a természet és a kultúra kárára előmozdítani – mondta el Irina Bokova, az UNESCO igazgatója hétfőn. Tanzánia 2012-ben fogna hozzá az országút építéséhez.
Jakaya Kikwete tanzániai elnök korábban úgy nyilatkozott, a Serengetin 53 kilométer hosszan áthaladó új út tervezésénél mindent megtettek annak érdekében, hogy ne zavarják meg a vadvilág nyugalmát.
A környezetvédők azonban amiatt aggódnak, hogy a szilárdburkolatú kétsávos út azt a csapást szeli ketté, amelyen évente mintegy kétmillió gnú, zebra és gazella kel át júliusban, a száraz időszak beköszöntével a kenyai Masai Mara természetvédelmi terület frissebb, lédúsabb fűvel borított legelői felé, ahonnan októberben indulnak vissza Tanzániába. Az állatok vonulása mindkét ország egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága, érdeklődők százezreit vonzza.

Az út ellenzői szerint a szilárd burkolaton közlekedő járművek számtalan állatot fognak elütni és ez végső soron természeti katasztrófához vezet. A közlekedés fejlesztésétől a térség gazdaság fellendülését remélő Kikwete hangsúlyozta, hogy a világörökség részét képező területeken továbbra is kavicsos marad a burkolat és ez a megvalósíthatósági tanulmányok szerint nem befolyásolja majd a nagy állatvándorlást.
A tanzániai kormány véleménye szerint szükség van az országútra, hogy az ország nyugati részét összeköthessék a keleti partokkal.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.