Tüdőráktól védhet egy diabétesz elleni szer

Egy cukorbetegségnél igen elterjedten alkalmazott szer egérkísérletekben jelentősen csökkentette a nikotin által kiváltott tüdőrákot – közölték szerdán amerikai kutatók.

Az Országos Rákintézet (NCI) kutatói a metformin nevű diabétesz elleni szert adagolták olyan egereknek, amelyeket előzőleg egy, a nikotinból származó rákkeltő anyagnak tettek ki.
Azoknál az egereknél, amelyek szájon át kapták a hatóanyagot, 40-50 százalékkal kevesebb tumor jelentkezett, mint a kezeletlen állatoknál, míg azoknál, amelyek injekcióban kapták, csaknem háromnegyeddel kevesebb.
A Cancer Prevention Research című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői most azt fontolgatják, hogy klinikai vizsgálatokat kezdenek annak megállapítására, vajon dohányosoknál használható-e a tüdőrák megelőzésére a metformin.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a metformint szedő cukorbetegeknél kisebb kockázattal fejlődik ki rák. Egy 2005-ös brit vizsgálatban például úgy találták, hogy 40 százalékkal kisebb volt a rákkockázatuk azoknak a diabéteszes embereknek, akik metformint szedtek, azokhoz képest, akik nem.
Mint Philip Dennis kutatásvezető a hatásmechanizmusról elmondta, a metformin aktivál egy enzimet, amely hatástalanítja azt a fehérjét, amely kulcsszerepet játszik a tüdőben lévő ráksejtek növekedésében és túlélésében.
A metformint 2008-ban csupán az Egyesült Államokban 40 millió ember szedte.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.