Új bevetésen a napelemes katamarán

A Föld megkerülését követően a klímaváltozás tanulmányozására használják a napelemes katamaránt.

Eredetileg rekorddöntésre és luxusjachtnak szánták a Turanor PlanetSolar nevű napelemes hajót, ami a Föld tavalyi megkerülése után új küldetést kapott. A hajó és legénysége a tengereket járva fog adatokat gyűjteni a klímaváltozásról, és annak hatásairól, írja az origo.hu. A tudósok szerint a hajó kitűnően alkalmas a környezeti változások tanulmányozására, mivel nem bocsát ki olyan anyagokat, amelyek megzavarhatnák a mérési eredményeket. A kétmotoros hajó energiaellátásáról 516 négyzetméternyi részben visszahúzható napelem gondoskodik, a maximális sebesség óránként huszonöt kilométer. A négyfős személyzet mellett hatvan fő befogadására alkalmas a hajótest, a teljesen kinyitott napelemekkel pedig akár kétszáz ember is elférhet a fedélzeten. A teljesen nyitott napelemmekkel 35 méter hosszú és 23 méter széles PlanetSolar jelenleg a világ legnagyobb, kizárólag napenergiát használó hajója amely első földkörüli útját 584 nap alatt tette meg, elsőként a napelemes hajók között.

Az eredeti terek szerint a katamarán a rekord felállítása után luxusjachtként és látványosságként szolgált volna, ám hamarosan új feladatot kapott. A világ óceánjait és tengereit járva jelenleg a tengeráramlatok viszgálatával foglalkozik, illetve nagyobb kikötőkben megállva hirdeti a megújuló energia használatának fontosságát. A PlanetSolar jelenleg New Yorkban horgonyoz, innen egy rövid keleti parti túra után a Mexikói-öbölbe hajózik, ahonnan Franciaország felé haladva tanulmányozza a Golf-áramlat változásának hatását az európai klímára. A napelemes hajó útja szinte egybeesik egy másik megújuló energiás rekordkísérlettel, ahol a világon először próbálják keresztülrepülni az Egyesül Államokat.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.