Új időpontban rendezik meg az Állatvédelmi Pikniket

A hőségre tekintettel egy héttel elhalasztották és jövő szombaton rendezik meg az állatvédelmi témájú pikniket Budapesten, a IX. kerületi Millennium Parkban.

“Július 23-án lesz a nyár egyik legmelegebb napja, így az állatok és az emberek védelmében felelősen úgy döntöttünk, egy héttel később, 2022. július 30-án tartjuk meg az Állati Jó Pikniket” – áll a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Az esemény szervezőinek felkérésére a rendezvényen részt vesznek és előadást tartanak az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának munkatársai is: Vetter Szilvia központvezető és Tóth Szabina vadállatmentő állatorvos is. Mint írják, a zenés, játékos és interaktív állatvédelmi előadások mellett betekintést nyerhetnek az érdeklődők egy állatmenhely életébe, megtudhatják, hogyan dolgozik együtt egy rendőr kiképző a kutyájával, interaktív előadást hallhatnak a kutyanevelésről és a kutyák különleges képességeiről, de a macskák és a vadászgörények is helyet kapnak a műsorban.

Az eseményt szombaton 14 óra és 21 óra között rendezik meg. A rendezvényt egy úgynevezett Cracking Art kiállítás kíséri, amely újrahasznosított műanyagokból készült állatszobrokkal színesíti a környezetet. Ez a kortárs művészeti irányzat drasztikus és inspiratív módon hívja fel a figyelmet arra, ahogy természetes környezetünket fokozatosan mesterséges környezetté alakítjuk. Az újrahasznosított műanyagot olyan harsány kommunikációs eszközzé alakítják a művészek, amellyel rendhagyó módon tudják ráirányítani a figyelmet bolygónk védelmének fontosságára – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.