Újra pályázhat napelemes ingyen pénzre

Néhány nap ismét napelemes pályázat indul.

Januártól hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás, februártól pedig kedvezményes otthonfelújítási kölcsön is segíti a családok otthonteremtési terveit – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel. Novák Katalin a közleményben emlékeztetett: a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás azoknak a legalább egy gyermeket – 12 hetes magzati kortól 25 éves korig – nevelő vagy váró családoknak szól, amelyek meglévő otthonukat szeretnék korszerűsíteni. A támogatásból a kiadások teljes összegének maximum fele finanszírozható, anyagköltségre és munkadíjra fele-fele arányban. A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást – tette hozzá. Azok, akik a felújításhoz nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt vehetnek igénybe: legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel maximum 10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal.

A feltételeknek megfelelő igénylőknek a kölcsön felvételét és a munkálatok befejezését követően kell elszámolniuk a számlákkal, hogy kölcsönösszegük az állami támogatásként járó maximum 3 millió forinttal csökkenjen. Erre egy teljes év áll majd a rendelkezésükre. Emellett sok intézkedés az új otthont vásárló vagy építtető családokat is támogatja, ilyen az áfacsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt vagy építtetett új otthonhoz kapcsolódó áfa-visszatérítés, a csokkal vásárolt használt vagy új ingatlanok illetékmentessége és a tetőtér beépítésének támogatása is.

Az otthonfelújítási támogatás lehetősége tovább bővíti a családok mozgásterét. A kormány a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot – olvasható a közleményben.

Milyen munkálatokra lehet fordítani ezt az otthonfelújítási támogatást?

Bármire, ami klasszikusan egy otthon felújításánál adódik. Tehát kültéri- és beltéri munkákat is el lehet számolni. Ez lehet például:

  • konyha felújítása
  • fürdőszoba felújítása
  • közműbekötés
  • fűtési rendszer korszerűsítése, cserélje
  • új kazán/bojler beszerzése
  • külső-belső szigetelés
  • galéria, vagy belső lépcső kialakítása
  • tetőcsere, tetőfelújítás
  • napelemes rendszer kiépítése
  • garázs, vagy nyári konyha felújítása
  • festés-mázolás
  • asztalos munkák

 

 

mti / alternativenergia.hu

Ajánlott tartalom

Háromszorozhatják a betételeiket a napelemes háztartások? Szakertő válaszolt!

A hazai napelemesek jelenleg nem tudják a megtermelt áramot háromszoros áron értékesíteni, mivel ehhez még nincsenek meg a szükséges jogi és technikai feltételek, de a változás várható a közeljövőben.