Újraindult a villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben

Újraindult a folyamatos villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben, amely az első zöldmezős biomassza beruházásként készült el 2009-ben, de évek óta gazdasági problémák miatt üzemeltetési gondokkal küzdött – jelentették be az erőmű új tulajdonosai pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, Magyarország jó úton halad a 2020-ra vállalt célkitűzés teljesítésében, amely szerint a megújuló energiának 14,65 százalékos részarányt kell elérnie a teljes energiatermelésen belül.

A megújuló villamosenergia-termelés jelentősebb hányadát, mintegy 30 százalékot már most is a biomassza alapú termelés teszi ki – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, a 2020-ig tartó uniós ciklusban 750 milliárd forintot fordít a kormány az ilyen jellegű energetikai fejlesztésekre, amelyből több mint 65 milliárd forint a távhő- és hőellátó rendszerek fejlesztésére lesz felhasználható.

Seszták Miklós a működése során több tulajdonosváltást és termelésleállást megélt erőművel kapcsolatban azt mondta, az  erőművet az új tulajdonosok “próbálják talpra állítani”, ez örvendetes és példaértékű egyben.

A tulajdonosok egy veszni látszó projektet hoztak vissza, és a remények szerint indítanak el a növekedési pályán – fogalmazott. Kitért arra, hogy az erőmű megvédése a csődtől  55 ember állásának megmentését és a zöldenergia-termelés folytatását is jelenti.

A 20 megawatt névleges teljesítményű, biomasszával, erdei aprítékkal, fűrészüzemi és mezőgazdasági hulladékkal működtetett erőművet 14 milliárd forintból építették fel banki segítséggel 2009-ben. A termelés elindításakor a beruházást megvalósító és az üzemeltető DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt. többségi tulajdonosa a szakolyi Liget Kft. volt, a társtulajdonosai pedig a japán Tohoku Electric Power Company és az EGI Zrt.

Finanszírozási problémák miatt 2011-ben leállt az erőmű, a főtulajdonos 2012-ben csődvédelmet kért, az azóta eltelt időszakot  tulajdonosváltások, hosszabb-rövidebb ideig tartó termelésleállások és gazdálkodási problémák jellemezték. Az idén a bécsi székhelyű, nemzetközi energiakereskedelemmel foglalkozó NRG Service GmbH vállalkozott jelentős tőkebefektetéssel az erőmű újraindítására és fejlesztésére; az új tulajdonosnak több megállapodással és válságkezeléssel végül sikerült kivédenie a DBM Zrt. felszámolását.

Viktor László és Farkas Gábor, a NRG Service GmbH tulajdonosai az ünnepségen elmondták, hogy az osztrák kereskedőtársaság cége időközben megvásárolta Magyarország második legnagyobb fosszilis erőművét, a Tiszaújvárosban működő Tisza II. Erőművet, így a tulajdonosok közlése szerint megfelelő műszaki és szakemberbázis áll rendelkezésre a szakolyi bioerőmű újraindításához is.

A nyilvános cégadatok szerint a DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt. 2014-ben 793 millió forintos nettó árbevétel mellett több mint 1,6 milliárd forintos veszteséget realizált.

Ajánlott tartalom

Hány darab napelemes rendszer üzemel Magyarországon?

Az ipariakkal együtt már több mint 300 ezer naperőmű üzemel Magyarországon.