Ütközésálló elektromos autó akkumulátort fejlesztettek ki

Kutatók a Fraunhofer Institute for Chemical Technology-tól, Pfinztalból, Németországból szeretnék könnyebbé tenni az elektromos autókat egy pár kilóval.

Minél könnyebb az autó, annál nagyobb távolságot tud megtenni egy töltéssel. A kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy könnyebb akkumulátort, mely ütközésálló, tehát egy baleset során nem sérül. Ráadásul ez az első új eljárással, speciális és könnyített anyagból készült borítással felszerelt termék, mely sorozatgyártásra kerülhet. Ezelőtt aprólékos munkával készítettek ilyen anyagból borítást, de az rendkívül drágának bizonyult. Az új eljárással készülő akkumulátorok olcsóbbak lehetnek, emellett pedig nagyobb távot tudnának megtenni velük az autók. Manfred Reif, a projekt menedzser elmondása szerint szeretnék lecserélni az elektromos autók alkotóelemeit könnyebbekre, persze úgy, hogy ez ne a biztonságosság rovására menjen. Az elemeknek alkalmasnak kell lenniük a széleskörű használatra, és arra, hogy napi több ezret tudjanak legyártani belőlük. “El kell érnünk, hogy alkalmasak legyenek a sorozatgyártásra ezek a könnyű elemek. Jelenleg, ebben a formában ez még nem lehetséges.” – mondta Reif.  Az eddigi tesztelések során, kiderült, hogy az akkumulátor kibír egy 72 km/h-s sebességgel történő ütközést egy éles tárggyal.

az akkumulátor

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.