Üzemel a világ legnagyobb naperőműve

Hivatalosan is megkezdte a működést a világ legnagyobb naperőműve, a kaliforniai Ivanpah Solar Electric Generating System (Ivanpah Napelektromosság-termelő Rendszer).

A Nap fényét háromszázezer, egyenként is számítógépvezérelt, két méter magas és 3 méter széles tükör vetíti rá a három, egyenként 137 méteres torony egyikére. Az áramtermelés menete innentől a hagyományos erőművekben megszokottakhoz hasonlóan működik: a napenergia felforralja a toronyban tárolt vizet, az így keletkező gőz pedig megforgat egy turbinát, így elektromos áramot termel.

A Las Vegastól 64 kilométerre délnyugatra található telep már 2013 szeptemberében rácsatlakozott a hálózatra, csütörtökön a hivatalos átadás volt már csak hátra. Az adatok szerint a 2,2 milliárd dollárból, vagyis ötszázmilliárd hétszázhúszmillió forintból létrehozott telep 392 megawattos teljesítményre képes. Az így megtermelt árammal 140 ezer kaliforniai háztartást látnak el, a napenergia felhasználásával 400 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást spórolnak meg. Ez utóbbi nagyjából olyan eredménnyel jár, mintha 72 ezer autót vonnának ki a forgalomból.

Az 1600 hektáron elterülő tükörültetvény eredetileg még ennél is nagyobb lett volna, de az építők egy szakaszt végül kihagytak, hogy ne rombolják le a környéken élő sivatagi teknősök élőhelyét. A projekt építése sok embernek adott munkát, a csúcsidőszakban 1000 munkás vett részt a munkálatokban. Az erőmű fenntartása ennél kevesebb embert igényel, 86 állandó állás betöltésére van szükség az üzemeléshez.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Egyetlen eszköz határozza meg a napelemes rendszere hatékonyságát!

A napelemes rendszerek teljesítményét az inverter típusa határozza meg, amely az egyenáramot váltakozó árammá alakítja, és biztosítja a fogyasztók energiaellátását.