Világsztár ültetett facsemetét hazánkban

Libanoni cédrus emlékezteti április vége óta a látogatókat arra, hogy Medinán megnyílt az Apponyi Kiskastély. Ezt a facsemetét ültette el a parkban Jiří Menzel és dr. Pálos Miklós.

A világhírű cseh filmrendezőnek és a megyei önkormányzat alelnökének dr. Halász Zsolt tulajdonos segédkezett a nem mindennapi eseményen. Az egyenesen a Kaukázusból érkező csemete az újjászületést is jelzi, azt a látványos megújulást, melyen a kastély keresztülment. A kívül-belül felújított épület-együttes, Rezső gróf egykori helyi birodalma ugyanis mintha háborítatlanul emelődött volna át a XIX. század közepéről napjainkba: ódon, nyugalmas hangulatával és minden jóval felszerelve várja a szállóvendégeket. Egy csepp éden a múltból. Így lehetne röviden és lényegretörően jellemezni az Apponyi Kiskastélyt. Az immár vendégeket is fogadó létesítmény dr. Halász Zsolt fogszakorvos, a Halász Klinika vezetője hivatáson túlmutató elkötelezettségét is jelzi. Azaz megmentett és új tartalommal is felruházott egy olyan, több mint másfél évszázados műemlék épületet, mely korábban az enyészettel birkózott.

 
Erre is utalt a résztvevőket – köztük Tóth Ferenc kormánymegbízottat – köszöntő beszédében Vén Attila polgármester. Mint mondta, a település csinosításában a kiskastély lesz a minta. Dr. Halász Zsolt tulajdonos mondandójában összegezte a helyreállítás szempontjait: a legfontosabb tényezők egyike a korhűség volt, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy az utolsó kézzel kovácsolt szeget is visszaépítették az antik bútorokkal berendezett kúriába – Én városi ember vagyok, ma is Prágában élek, a vidékkel csak akkor kerültem kapcsolatba, ha olyan filmet forgattam – mondta Jiří Menzel a jelenlévőknek. – Ám kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt találkoztam azzal az érzéssel, mely azt jelzi: mit tegyen az ember, ha nyugodtabb életet szeretne élni. A városi lét annak idején az első hűtőszekrénnyel, villanykályhával, porszívóval, rádióval, televízióval nagyon elvarázsolt bennünket. De rá kell jöjjek arra: ez a komfort nagyon leköt bennünket, s mennyire megnyugtató, ha – mint itt – visszaléphetünk nagyszüleink békés, természetközeli életébe.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.