Visszaváltható korsóval a zöld fesztiválokért

Évente 3000 fesztivált rendeznek, tehát joggal aggódnak a környezetvédők.

A szezon beindult, s a java még hátra van. Néhány nap, mikor csak a zene, a tér és közösség fúziója létezik; az agy kikapcsol. Ökofesztiválból egyre több van.

Hogy mitől lehet egy több ezer résztvevős banzáj fenntartható, környezetkímélő, ennek jártunk utána.

Egyetlen tömeget vonzó rendezvényen, nem csak brutális mennyiségű szerves és szervetlen hulladékokat termelünk, a levegőt porral és széndioxiddal telítjük, óriási mennyiségű ivóvizet folyatunk el, de a fény-és hangszennyezéssel is terheljük környezetünket. Éppen ezért most már nem csak, hogy zöld tudatukat építgetik és terjesztik a programok szervezői, de minden évben egyenesen versengenek a „Zöld fesztivál” címért. Jól is teszik, mindez kollektív érdek.

Mitől zöld egy fesztivál?

Először is attól, hogy rengeteg, a környezetéért felelős ember érzi annak szükségét, hogy a népes tábort vonzó eseményt ne csak programgazdag, minden zenei igényt kielégítő módon, hanem környezetbarát szemlélettel szervezze meg.

Példaként szelektív hulladékszigeteket működtet, megszervezi a közösségi utazást, a vizes blokkok mellett felhívja a figyelmet a vízpocsékolás veszélyeire, miközben víztakarékos zuhanyrózsákat, vízfelhasználás nélküli pissoirokat alkalmaz, s a WC öblítését is esővízzel, vagy „szürke” mosakodásra használt vízzel oldja meg.

Aztán pedig zölden promózik, amiben elmeséli mitől más ez a fesztivál, és hogyan viselkedik egy lojális zöld fesztiválozó. Zöld Pont sátrakat állít fel, ahol a zöld etikai kódexnek megfelelő hitvallást közkézre bocsátja. A szórólapok és a többlapos műsorfüzeteket kínáló pavilonok mellett mintegy „add tovább” filozófiával működő információcserére buzdít, miközben megteremti az elektronikus informálódás és kapcsolattartás lehetőségét.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.