Visszazöldül az Apple?

Újra csatlakozik az Apple az EPEAT-hoz, ahhoz a rendszerhez, amelynek feladata, hogy az elektronikai termékeket környezetvédelmi szempontból értékelje – jelentette be a cupertinói cég alelnöke pénteken.

Bob Mansfield az Apple Inc. honlapján közzétett levelében elismeri, hogy hiba volt a cég termékeit kivonni az Elektronikai Termékek Környezeti Értékelő Eszközének (EPEAT) rendszeréből. A cég azt követően fújt visszavonulót, hogy több kormányhivatal és közintézmény, a többi között például oktatási intézmények sora jelezte, fontolgatják, hogy a jövőben nem vásárolnak Apple termékeket, például iPadeket és Macintosh számítógépeket, ha azok nem rendelkeznek az EPEAT környezetvédelmi tanúsítványával. „Sok ügyfelünk csalódottságának adott hangot, amiért kiléptünk a rendszerből. Elismerem, hiba volt” – fogalmazott Bob Mansfield, a társaság hardverfejlesztésért felelős alelnöke.

Az amerikai kormányzati szervek, önkormányzatok és közintézmények szabályozása sok helyen előírja, hogy csak olyan elektronikai eszközöket vásárolhatnak, amelyek rendelkeznek az EPEAT tanúsítványával. San Francisco városa például csak olyan számítógépeket és alkatrészeket szerezhet be, amelyek az EPEAT legmagasabb, arany minősítésének megfelelnek. Az EPEAT vezetője szerint az ügyfelek, a vásárlók közvetlen nyomásának döntő szerepe volt abban, hogy az Apple úgy döntött, visszatér a tanúsítási rendszerbe.

Ajánlott tartalom

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.