Víz világkonferenciát rendezne Magyarország

Magyarország kiemelten kezeli a víz kérdéskörét, ezért vállalta, hogy 2013 őszén víz világkonferenciának adna otthont – mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi budapesti ülésén Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a júniusi Rio+20 ENSZ konferenciáról tartott tájékoztatójában elmondta: a tanácskozás két legfontosabb témája a zöld gazdaság és a fenntartható fejlődés kapcsolata, illetve a fenntartható fejlődés intézményrendszerének megerősítése volt. Az egyes országok eltérő álláspontja miatt az előzetes egyeztetések során nem tudtak megállapodni a zárónyilatkozat szövegében. A végül elfogadott dokumentum lényegesen kevesebb konkrétumot, illetve kötelezettségvállalást tartalmaz a vártnál – ismertette a helyettes államtitkár. Magyarország számára a legfontosabb az volt, hogy a fenntartható fejlődés dimenziói azonos súllyal jelenhessenek meg a záródokumentumban, illetve fontos terület volt a szegénység csökkentése és az élelmiszerbiztonság – közölte. Hozzátette: a többi ENSZ-tagállamhoz hasonlóan Magyarország sem lehet tökéletesen elégedett a konferencia eredményével. Magyarország a “Víz barátai” csoport többi tagjával együtt folyamatosan napirenden tartotta a víz témakörét, ennek kapcsán vállalta a víz világkonferencia megrendezését – mondta el Tóth Katalin.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.