Vízgazdálkodási fórumon vesz részt ma az államfő a Kiskunságban

Sólyom László köztársasági elnök a Kiskunsági Nemzeti Parkban tett látogatása másnapján, hétfőn, a vízgazdálkodás és természetvédelem témakörében megrendezendő mórahalmi fórumra látogat.

Vasárnap érkezett a Kiskunsági Nemzeti Parkba az államfő, aki ezzel a túrával zárja a 2007 januárjában kezdett országjáró sorozatát.
Sólyom László hétfőn először részt vesz a nemzeti park bemutatkozásán, Kecskeméten; utána ellátogat abba a magyar tulajdonú élelmiszer-feldolgozóba, amelyik a térség mezőgazdasági termékeinek jelentős felvevője, és sok jól ismert hagyományos magyar élelmiszer előállítója.
Ezután hallgatja meg a “Vízgazdálkodás és természetvédelem” elnevezésű mórahalmi fórumot, ahol a térség zöld civil szervezeteinek képviselői is megjelennek.

A Kiskunsági Nemzeti Parkot (KNP) a Hortobágy után az országban másodikként, 1975-ben alapították. Székhelye Bács-Kiskun megye “fővárosa” Kecskemét, de működési területe Csongrád és kis részben Pest-és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre is átnyúlik, kiterjedése meghaladja az egymillió hektárt. A Duna-Tisza köze táji változatosságának jellemzői a homokpuszták, a homoki erdők, a szikes tavak és puszták, mocsarak, továbbá a folyók menti árterek.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.