Kiderült miért változik a napelemes elszámolási rendszer

Azok akik saját költségen telepítenek napelemes rendszert 2023. december 31-ig szerződhetnek szaldó elszámolásban, aki viszont állami támogatást vesz igénybe annak július 1-jétől felváltja a bruttó elszámolás.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Az önerőből megvalósított napelemes rendszert telepítők 2023. december 31-ig szerződhetnek szaldó elszámolásban az áramhálózati cégekkel, ugyanakkor a beruházást állami támogatással megvalósítók esetében ezt idén július 1-jétől felváltja a bruttó elszámolás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A június 30-ig üzembe helyezett, állami támogatás igénybevételével telepített háztartási méretű kiserőművek még szaldó elszámolásban maradhatnak. A bruttó elszámolási rendszerben szaldó nem képezhető, a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyiségét külön-külön állapítják meg.

A tárca tájékoztatása szerint a bruttó elszámolás bevezetésének alapvető indoka, hogy racionalizálja a napelemes rendszerek működésének következtében felmerülő költségeket. A szaldó elszámolás keretében ugyanis a háztartási méretű kiserőművek díjmentesen részesülnek a hálózati szolgáltatásokból, a felmerülő költségeket nem a napelemes rendszerek üzemeltetői fizetik meg, hanem az összes fogyasztó. A rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése érdekében a cél az, hogy szaldó elszámolás és tőketámogatás együttesen ne legyen alkalmazható. A tőketámogatásban részesülő kedvezményezettek már bruttó elszámolásban működtessék rendszereiket, ezzel részt vállalva az általuk okozott költségek megtérítésében, úgy, hogy csökkenjen a hálózati tarifák költségterhe – hangsúlyozta az ITM.

A bruttó elszámolás bevezetésének további indokaként említette a minisztérium, hogy a vonatkozó európai uniós irányelv szerint a 2023. december 31. után létesített háztartási méretű kiserőművekre már egyébként sem nyújtható majd szaldó elszámolás. Helyette a hálózatból vételezett, valamint a hálózatba táplált energiát és az ahhoz kapcsolódó költségeket külön-külön kell elszámolni, azaz bruttó elszámolást kell alkalmazni. A szaldó elszámolás teljes körű kivezetésének kötelezettsége 2023. december 31. után terheli Magyarországot.

Ezután állami támogatás igénybevétele nélkül sem lehet új háztartási méretű kiserőművet szaldó elszámolással telepíteni. Az idén július 1-jén bevezetendő szabályozás fokozatos átmenetet képez a hatályos és a 2024. január 1. napjával hatályba lépő szabályozás között – jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a bruttó elszámolás alkalmazásával felértékelődik a helyben termelt villamos energia helyben történő azonnali elfogyasztásának jelentősége.

Ajánlott tartalom

Világraszóló áttörés érkezhet a napelemek világában

A foszforeszkáló napkoncentrátorok (LSC)-k napsugárzást hasznosító eszközök, melyeket több területen, többek között napelemekben, vagy akár okosablakokban alkalmazhatnak.