Rekordon a Tesla napelemes tetőcserepek értékesítése

A Tesla napelemes cserepeinek értékesítése 2020 harmadik negyedévére közel megtriplázódott, Elon Musk pedig úgy véli, hogy ezek lesznek 2021-ben a mindent vivő termékek.

A Tesla negyedéves gazdasági beszámolója alapján 2020 harmadik negyedévére közel megháromszorozódott a Solar Roof értékesítése, de az otthoni akkumulátorok eladásában is komoly növekedést tapasztaltak – írja a Tech Times. Bár a többség a vállalatról még mindig az elektromos autók terén elért sikerekre asszociál, nem kérdéses, hogy a napelemeknek is egyre komolyabb szerep jut a cégnél. Elon Musk bízik benne, hogy 2021-ben a Solar Roof végre megkapja a rég kiérdemelt elismerést a piacon. A Tesla napelemes cserepeinek első generációját 2017-ben kezdték el árusítani, a technológia azóta sokat fejlődött, és viszonylag olcsóvá is vált – ennek okairól ebben a cikkben írtunk bővebben. Muskék nem titkolt célja az, hogy az elektromos autók piaca után a napelemekét is meghódítsák. Úgy tűnik, 2020 harmadik negyedévében a Solar Roof a profitot és használatot tekintve is kimagasló eredményeket ért el, az Egyesült Államokban pedig már most alig akad kihívója a Teslának az otthoni napelemek piacán.

Musk a negyedéves jelentést követő konferencián azt mondta, a napelemes cserép már idén is komoly jelentőségű terméknek bizonyult, jövőre pedig még egyértelműbbé válik majd dominanciája. A Tesla alapító-vezérigazgatója úgy gondolja, hogy cserepeik minden szempontból jobbak, mint a hagyományos tetők, és rövidesen a legtöbb háztartás számára a Solar Roof lesz az elsődleges választás, amikor zöldebbé akarják alakítani az otthonokat.

A Tesla egyik fő célkitűzése most az, hogy felgyorsítsák a napelemes rendszerek telepítését, ehhez pedig nemcsak saját munkaerejükre, hanem külső cégek segítségére is támaszkodnak. A vállat egyre több partnert bíz meg a felszereléssel, a közelmúltban például egy kansasi otthon tetejére telepítették négy nap alatt a napelemes cserepeket, de a Tesla szerint már arra is volt példa, hogy másfél nap alatt elvégezzék a munkát.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.