200 ezer forintból napelemes rendszer? A kerítésre szerelhető!

A Sunbooster által kínált napelemek olcsón telepíthetőek meglévő kerítésekre.

Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)

Függőleges, kétoldalú, kerítések számára tervezett napelemeket mutatott be egy osztrák startup – számol be a PV Magazine. A Sunbooster GmbH 372 wattos, rugalmas napelemes rendszerekre szakosodott, termékeit inverterekkel és kábelezéssel együtt árusítja. A termékcsalád legkisebb teljesítményű változatát 500 euróért, azaz mintegy 201 ezer forintért árusítja. A kétoldalú, ruganyos napelemeket meglévő kerítésekre lehet telepíteni. A Sunbooster Vertical nevű terméket nemrég vezették be a német, az osztrák és a svájci piacra, a hagyományos árnyékolók kiváltására szánt eszközök egyelőre hat szettben érhetők el. A legkisebb rendszer 372 wattos teljesítményű, az 500 euróért az invertert és a 10 méteres kábelezést is megkapja az ügyfél. A termék mérete 2-szer 2,5 méter, a bal oldalát egy MC4-es csatlakozóval, a jobb oldalát pedig egy MC4-es aljzattal látták el. A napelemek száma iker rendszer rendelésekor megduplázódik, négyszeres rendszer esetén pedig megnégyszereződik. A szükséges kábelek ennek megfelelően kerülnek a csomagba. Egy négy darab, négy egységből álló rendszer 2,5 méter hosszú napelemcsíkokkal jelenleg 1699,90 euróba, tehát nagyjából 684 ezer forintba kerül. Egy ilyen rendszerrel 1,872 kilowatt napelemes teljesítményt lehet telepíteni a háztartás meglévő kerítésére.

A méretezésnek nincsenek határai, ezért a Sunbooster ipari kerítések esetében is el tud képzelni alkalmazást. Egy 100 méter hosszú kerítésre több mint 18 kilowattnyi fotovoltaikus teljesítmény telepíthető. „A beszerzési költség csak egyharmada a klasszikus napelemes kerítések árának. Ez azt jelenti, hogy készleteink már két és fél év után megtérültek” – emelte ki Stefan Ponsold, a cég vezérigazgatója.

A bevezető szakaszban a termékcsalád csak a Sunbooster üzletében lesz elérhető. Ezt követően viszont a vállalat az érintett piacok kiválasztott barkácsáruházain és szakkereskedőin keresztül is szeretné értékesíteni csomagjait.

 

 

Kép: Sunbooster GmbH

Ajánlott tartalom

Minden, amit a Vidéki Otthonfelújítási Programról tudni érdemes

A Vidéki Otthonfelújítási Programot a magyar kormány 2025. január 1-jén indította el azzal a céllal, hogy javítsa az 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken élő családok lakhatási körülményeit, ösztönözze a vidéki lakásállomány megújulását, és támogassa az építőipari ágazat fehérítését.