Számtalan feladatot vállaltak öt évvel ezelőtt az Európai Parlamentbe (EP) jutott magyar képviselők; a környezetvédelem terén például fontos sikerekkel zárult le ez az időszak - mondta el lakossági fórumán Hegyi Gyula (MSZP) szerdán Csongrádon.

A magyar EP-képviselők fontos környezetvédelmi feladatokat vállaltak

Számtalan feladatot vállaltak öt évvel ezelőtt az Európai Parlamentbe (EP) jutott magyar képviselők; a környezetvédelem terén például fontos sikerekkel zárult le ez az időszak – mondta el lakossági fórumán Hegyi Gyula (MSZP) szerdán Csongrádon.

Az MSZP európai parlamenti képviselője a teadélutánon arról is beszámolt: ezek a sikerek megmutatkoznak például a szennyvízkezelés és a hulladékkezelés korszerűsítésében, de az alföldi ivóvíz arzénmentesítése terén is.

A politikus a fórumot követően az MTI-nek elmondta: Magyarország úgy csatlakozott az unióhoz, hogy hulladék- és szennyvízkezelés, valamint ivóvízellátás terén is rövid időn belül eléri az európai normákat. Ehhez kapott támogatást is. Az elmúlt időszak nagy sikerének számított, hogy a verespataki bánya megnyitását eddig sikerült megakadályozni, illetve az is, hogy ellenálltak a génmódosított növények termesztésének, vagyis biztosították az ország GMO-mentességét.

Az Európai Uniót érintő munkák közül olyan jogszabályok megalkotásában vettek részt a magyar politkusok, mint például a REACH-szabályozás, ennek következtében harmincezer vegyületet vizsgálnak meg, hogy kiszűrjék közülük a rákkeltő anyagokat. Emellett elkészült az úgynevezett klímacsomag is, mely a szén-dioxid-kibocsátást csökkenti, illetve növeli a megújuló energia felhasználását.

A politikus a közeljövő legsürgősebb magyarországi feladatai közt említette az energiafelhasználás hatékonyságának javítását, illetve azt is, hogy a távfűtő rendszerek korszerűsítéséhez támogatást szerezzen az ország.

Ajánlott tartalom

A gázkereskedelemre kivetett vám veszélyezteti az uniós energiaszolidaritást

A határokon átnyúló gázkereskedelemre kivetett német illeték veszélyezteti az Európai Unió energetikai szolidaritását - jelentette ki Kadri Simson energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.