A melegedő éghajlat kedvez a sivatagok hideget kedvelő növényeinek

„Dél-Arizona az elmúlt 25-30 évben egyre melegebb és szárazabb hely lett.” – mondta D. Lawrence Venable, egy, az Arizoniai Egyetemen végzett kutatás vezetője. –„és ennek eredményeként a sivatag klímája, melyet tanulmányoztunk, megváltozott.” Néhány változás azonban némiképp eltér attól, mint amire a kutatók számítottak.

Olyan hideg-szerető növényeket találtak, melyek egyre nagyobb teret nyernek a Sonora-sivatagban.
Az egészet egybe véve, a telelő növények száma 1982 óta egyre csökken. Akárhogy is, egyes fajok, melyek alacsonyabb hőmérsékleten csíráznak és növekednek, egyre gyakoribbak.

Sarah Kimball, az Arizoniai Egyetem tudományos munkatársa kifejtette, hogy „ez egy nem várt eredmény, miszerint a globális felmelegedés kedvezni fog a hideget kedvelő fajoknak.” A kutatók úgy hiszik, az eredmény az idei, téli esőzések eltolódásának köszönhetően jött létre.
Bár összességében a téli időszak melegszik, ezek az első esők a hűvösebb időszakokban hullnak, mint ahogy az korábban volt.
„Ami fontos ebben a rendszerben, az, hogy a vegetációs időszak megkezdése későbbi időpontra csúszik.” – nyilatkozta Kimball.

Ennek következtében bizonyos fajok észlelhetően elszaporodtak.
A tudós megállapította: „Ez azt mutatja, hogy bizonyos szervezetek válasza az éghajlati változásokra, meglehetősen váratlanak lehetnek.”

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.