A nulla energiaigényű épületeké a jövő

Egy BM rendelet (20/2014. III. 7.) értelmében szigorodnak az épületenergetikai határértékek, ezáltal felértékelődik az integrált tervezés valamint, a környezeti és gazdasági szempontból is kiemelkedő teljesítményű épületek. A több lépcsős módosítás célja az épületek energiafogyasztásának csökkenése.

2015-től a közpénzből épülő fejlesztésekre, 2018-tól már minden új építésre és felújításra is érvényes lesz az előírás, hogy a falak és a nyílászárók energiatakarékosságának 40%-kal nőnie kell. A nyugat-európai példák alapján mindez akár 10-20%-os árnövekedést is eredményezhet az ingatlanok eladásakor.

A módosítás egyebek mellett definiálja a közel nulla energiaigényű épület fogalmát: az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet szerinti költségoptimalizált szinten megvalósult vagy annál energiahatékonyabb épület, amelyben a primerenergiában kifejezett éves energiaigény legalább 25%-át olyan megújuló energiaforrásból biztosítják, amely az épületben keletkezik, az ingatlanból származik vagy a közelben előállított. „Tapasztalataink szerint sokszor felmerül az igény, hogy az integrált tervezés, a költségszakértői tevékenység, a beruházási költség összehasonlítása mellett például megoldást kínáljunk az energiafogyasztási költségek vagy akár a CO2 kibocsátás csökkentésére, egyszóval, hogy zöld megoldásokat találjunk” – emelte ki ifj. Lipcsei Gábor, az ÓBUDA Group projektigazgatója. „A fejlesztők, tulajdonosok akkor győzhetők meg a szokásosnál magasabb szintű tervezési szolgáltatás előnyeiről, ha a költségek és a hasznok is világossá válnak” – tette hozzá a szakértő.

A rendelet módosítás értelmében 2015. január elsejétől a közpénzből megvalósított épületeket közel nulla energiaigényűre kell kialakítani, majd három éven belül várhatóan minden új épületre kiterjesztik ezt. A szigorítás következményeként a hő-átbocsátási tényezők követelményértékei megváltoznak, az épületet határoló elemeknek, mint például a falaknak, nyílászáróknak a mai értékeknél 40%-kal energiatakarékosabbnak kell lenniük.

A módosításnak köszönhetően 2018. után az épületek energetikai teljesítménye akár 25%-kal jobb lesz, azonban a jelenleg épülő beruházások, amelyeknek nagy része jellemzően napjainkban „A” vagy „A+” besorolást kap, négy év múlva várhatóan már csak „B” vagy „C” kategóriába fog esni. A 25%-os teljesítményjavulás hatalmas kiadáscsökkenést jelenthet a vállalkozások számára. Az ingatlanfejlesztőknek 2018-tól az új építésű projekteknél kötelező lesz megvizsgálni, hogy megtérül-e a „zöld-energia” használata az épület élettartama (20 év) alatt, és ha igen, kötelező lesz telepíteniük valamilyen megújuló energiaforrást (például napkollektort, napelemet).

Külföld

A nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a jobb energetikai minősítés jelentős árnövekedést eredményezhet az eladáskor. Az energetikai előírás módosításának következtében a magyarországi épületek energiahatékonysága jelentősen javulni fog és várhatóan megközelíti majd a jelenlegi nyugat-európai színvonalat. A német, osztrák, angol, ír, holland és dán példa is azt mutatja, hogy a jobb minősítés megemeli az árakat, így az ingatlan eladásakor ez akár 10-20%-os árbevétel növekedést is eredményezhet. Emiatt ezekben az országokban 2018-ra várhatóan a passzívház-szintű energiatakarékosság válik piaci sztenderddé.

Energiatudatos tervezés

A fent említettek miatt felértékelődik az integrált tervezés és a költségszakértői képesség szerepe, amely a különböző szakterületek összhangjára építve, környezeti és gazdasági szempontból is kiemelkedő teljesítményű épületek létrehozását célozza meg. Korszerű eszközök használatával, mint a dinamikus épületszimuláció, pontosabban modellezhető az épület energetikai működése, ami optimálisabban tervezhetővé teszi a gépészeti rendszereket.

forrás: zoldtech.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.