Agrárminiszter a klímaváltozásról: “nem félni kell, hanem tudni kell a válaszokat”

Régi növényfajták visszatérését és újak megjelenését is hozhatja a klímaváltozás az agrárminiszter szerint.

Rendkívüli intézkedési tervvel készül a szaktárca arra, ha növekedne a sertéspestissel érintett terület az országban – jelentette ki Nagy István. Nagy István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy Magyarországon már volt száraz időszak, szerinte most elő kell venni az akkor ismert növényeket. Hozzátette, hogy a magyar mag-génbank a 8. legnagyobb a világon. Hangsúlyozta
a klímaváltozástól nem félni kell, hanem tudni kell a válaszokat, ismerni, hogy milyen növények telepíthetők a megváltozott körülmények között. Az agrárminiszter elmondta azt is, hogy idén már 24 ezer hektáron okozott kárt az aszály, a tavaszi fagyok pedig a több ezer hektár kajszibarackosban okozott kárt. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az egész magyar sertéságazatot tönkre teheti már az is, ha egy háztájiban megjelenik a betegség. Ezért azt tervezik, hogy ha az intézkedések dacára növekszik az a terület, ahol fertőzött vaddisznókat találnak, akkor a veszélyeztetett háztájikból felvásárolnák a házi sertéseket, a családoknak pedig kártérítést fizetnének, hogy legalább három évig ne tartsanak disznót. Hangsúlyozta: nem a nagy telepek vannak veszélyben, mert aki ma betartja a technológiát, az garantáltan meg tudja védeni az állományt a fertőzéstől, írta a infostart.hu.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.