Állati felvonulás és fesztivál az állatokért Nyíregyházán

Keverékkutya-szépségverseny, mentőkutya-bemutató és állatfelvonulás szerepel a Nyíregyházán vasárnap megrendezendő Fesztivál az Állatokért elnevezésű programon.

A Nyírségi Ősz programsorozatába illeszkedő eseményt idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a helyi Állatbarát Alapítvány. Az állatbarátok célja, hogy az alapítvány bemutatásán túl megértessék az emberekkel, hogy az állatok – némi törődéssel és foglalkozással – milyen hasznos társaik lehetnek – mondta Bornemissza Andrea, a szervezet elnöke az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban.
A szombati rendezvény belvárosi felvonulással veszi kezdetét a Korzó Üzletháznál, amelyen bárki, bármilyen állattal részt vehet, feltétel viszont a kedvencek védőoltását igazoló okirat. A városligetbe érkezőket a Népszigeti Kutyaiskola, a debreceni Agility Szabadidősport Egyesület, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőegyesület, valamint a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által szervezett őrző-védő bemutató várja.

Pelyvás Csaba, a nyíregyházi menhely vezetője megjegyezte, hogy a színes programok közül a legnagyobb érdeklődésre a keverékkutya-szépségverseny tarthat számot, amelyre bárki ingyenesen benevezheti kedvencét. Az ebek három kategóriában (kicsi, közepes és nagy) mérettetnek meg, és értékes ajándékokat nyerhetnek a gazdáiknak. Az Árvából kedvenc elnevezésű különdíjban pedig az a kutyus részesül, amelyiket a legrégebben fogadtak örökbe az Állatbarát Alapítványtól.
A fesztiválon emellett állatorvosi, állattartási és kutyakozmetikai szaktanácsadásokkal, tombolasorsolással és különböző gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat.
Az Állatbarát Alapítvány jelenleg mintegy kétszáz kutyát és közel ötven macskát gondoz nyíregyházi telephelyén. A szervezet idei működéséhez szükséges mintegy 35 millió forint már rendelkezésre áll, közel 20 millió forint a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásaiból folyt be a kasszába – közölte Bornemissza Andrea.
Tervek szerint hamarosan bővítési munkálatok is elkezdődhetnek az állatmenhelyen: egy oktatóteremmel és állatorvosi rendelővel gazdagodik az alapítvány.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.