Az aszfaltból veszik fel az áramot

Megjelenésükben szinte semmiben sem különböznek a hagyományos hajtású autóbuszoktól, igaz a kétajtós, alacsonypadlós járművek tetején található berendezések már némileg sejtetni engednek valamit a felhasznált hajtás különlegességéről.

A szóló kivitelű autóbuszok fejlesztését a Koreai Fejlett Tudomány és Technológiai Intézet (KAIST) végezte. A buszokat az úgynevezett OLEV-rendszerrel szerelték fel, mely tulajdonképpen hálózatba kapcsolt elektromos hajtásrendszert takar. A technológia lényege, hogy az autóbusz vonalán lefektetett aszfaltba elektromos kábeleket ágyaznak, így a jármű képes energiát felvenni az út felszínéből, írja a vezess.hu.

Az OLEV-rendszerű autóbuszok előnye, hogy a járműveket nem szükséges megterhelni nehéz akkumulátorokkal, illetve nem szükséges megállniuk a töltés idejére. Ráadásul a buszok üzemeltetése sem igényel költséges felsővezeték-hálózat kiépítést. Az útban található kábelek mágneses mezőket generálnak, az autóbuszok aljában található felvevő készülékek pedig elektromos áramot hoznak létre. A megfelelő működés érdekében az út teljes burkolatának 5-15 százalékát szükséges kábelekkel ellátni.

A járművek 24 kilométeres utat tesznek meg a Gumi nevű város központja, a vonatállomás valamint az In-dong kerület között. Az autóbuszok 100 kilowattnyi energiát tudnak felvenni, az elektromos motor teljesítménye pedig 136 lóerőnek felel meg, mely 85 százalékos erőátvitel hatékonyságot jelent. Az elektromágneses mezőt (EMF) generáló kábelek csak akkor lépnek működésbe, amikor érzékelik az aszfalton elhaladó autóbuszt. Ennek köszönhetően sem a gyalogosok, sem pedig az úton közlekedő más járművek nem kerülnek elektromosság alá.

Bár az OLEV-rendszert első ízben tesztelik autóbuszokban, korában a technológiát már kipróbálták a szöuli vidámparkban. Amennyiben jól sikerül a Gumi városában közlekedő buszok tesztüzeme, akkor várhatóan a város 10 további autóbuszt vásárol 2015-ben. Hasonló megoldáson Svédországban is dolgoznak, egy svájci cég pedig úgy próbálja meg az elektromos autóbuszok töltését megoldani, hogy nagy teljesítményű gyorstöltőket helyezne el a járművek vonalán, melyek segítségével minimálisra lehetne csökkenteni a kényszerpihenő idejét.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.