Az élelmiszerbiztonság miatt aggódnak a kínai városlakók

Egy nyolc kínai városban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a kínai lakosok 73 százaléka nem tartja biztonságosnak a kínai gyártású ételeket.

A sanghaji lakosok több mint 70 százaléka aggódik a Kínában gyártott élelmiszerek minősége miatt – derül ki a városi élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági intézet kutatásából. A kelet-kínai metropolisz lakosai főképp a húsféléket és tejtermékeket illetően bizalmatlanok, arányuk pedig nemhogy csökkent volna, de növekedést mutat. A felmérést Sanghajon kívül hét kínai városban végezte el az intézet, s ugyan összesen csupán négyezer embert kérdeztek meg, az eredmény jól mutatja az utóbbi hónapok élelmiszerbotrányait követő lakossági közérzetet. A kutatásból kiderül: a megkérdezett túlnyomó többsége, 73 százalék aggódik az élelmiszerminőség miatt, s csupán 6,7 százalék gondolja úgy, a hazai gyártású ételek egyre biztonságosabbak. A legtöbben nemcsak a gyártókat, hanem a kormányzati ellenőrzést is kritizálták annak erőtlensége, illetve az előírások ellen vétők  büntetésének elégtelensége miatt.

A lakosok az élelmiszerbiztonságot illető információkhoz való hozzáférést is gyengének találták. Sokan annyira nem bíznak a kínai élelmiszerekben, hogy inkább a környező országokból hozatnak gyermekeik, csecsemőik, s idős hozzátartozóik számára ételt, még akkor is, ha az jóval drágább – derül ki a felmérésből. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia éves felmérése szerint az élelmiszerbiztonság a kínai lakosok egyik legnagyobb aggodalmainak egyike, azt az ingatlanárak, az infláció és a jövedelmi egyenlőtlenség után a lakosok a negyedik legnagyobb társadalmi gondként említik. Egy élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos áprilisi konferencián az ágazati szakemberek 200 millióra becsülték az évente szennyezett étel fogyasztása miatt megbetegedők számát az országban.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.