Befejeződött a települési hulladéklerakók rekultivációja Szabolcsban és Borsodban

Befejeződött Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 108 településén a bezárt szilárdhulladék-lerakók rekultivációja, a környezetvédelmi beruházás 6,7 milliárd forintból, száz százalékban uniós támogatásból valósult meg – jelentette be a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Nyíregyházán.

Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP) elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás által elindított program során két év alatt 105 szabolcsi és 3 borsodi település használaton kívüli, nagy környezeti terhelést jelentő lerakóját számolták fel. A beruházás mintegy 470 ezer ember életminőségét javította, valamint hozzájárult egy élhetőbb és fenntarthatóbb környezet kialakításához – tette hozzá a közgyűlési elnök.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.