Bill Gates Kínával közösen építene atomerőművet

„Nagyon olcsó legyen, nagyon biztonságos, és nagyon kevés szennyező anyagot termeljen” – nyilatkozta Bill Gates szerdán arról az atomerőműről, amelyet Kínával együttműködve szeretne kifejleszteni és felépíteni az elkövetkező öt évben.

A Microsoft alapítója, aki a kínai tudományos és technikai minisztériumban beszélt terveiről, TerraPower nevű, negyedik generációs nukleáris erőművek megtervezésével és felépítésével foglalkozó cégével szeretne részt venni a projektben, és öt év alatt becslései szerint egymilliárd dollárt költ majd a célra, írja az index.hu. A TerraPower által tervezett reaktor az elképzelések szerint kimerült urániumcellákkal működne, emberi kéz beavatkozása nélkül, biztonságosan, akár évtizedekig is, és sokkal kevesebb nukleáris hulladékot termelne, mint a most üzemben lévő erőművek.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.