Biometánnal hajtanák az autóbuszokat Zalaegerszegen

Hajtóanyagként a Zalavíz Zrt. által előállított biometánt kívánják felhasználni Zalaegerszegen a városi tömegközlekedésben; az erről szóló konzorciumi szerződést október 13-án írták alá a zalai megyeszékhelyen.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében kiemelte: a tervek szerint a következő évben már ilyen hajtóanyagú, “zöldbuszok” közlekedhetnek a városban. A Zalavíz Zrt.-nél gyártott biometán nagy mennyiségben már most is rendelkezésre áll. Az új hajtóanyag környezetbarát, minimális a káros anyag kibocsátása, az autóbuszok üzemeltetése pedig lényegesen olcsóbb lesz, mint a hagyományos üzemanyaggal. Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy naponta átlagosan 48 ezren veszik igénybe a helyi tömegközlekedést Zalaegerszegen A városban 36 helyi járat közlekedik, évente 1 millió 650 ezer kilométert tesznek meg. Ez idő alatt 1500 kilogramm kormot termelnek, de ha az autóbuszparkot sikerül lecserélni CNG technológiával működtetett járművekre, századrészére, mintegy 15-16 kilogrammra csökkenhet a szennyezőanyag kibocsátás.

 
Az új buszok működtetéséhez más oktatásra, technológiára, javítóműhelyre lesz szükség, de a társaság ezt meg tudja oldani – hangsúlyozta a vezérigazgató. A új típusú autóbuszok beszerzése azonban 25-26 százalékkal többe kerül, mint a hagyományosoké – darabonkénti áruk meghaladja a 90 millió forintot -, ezért a beszerzésükhöz a várossal együttműködve külső pályázati forrás igénybevételére is szükség lesz. Nagy András, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a biogáz olyan helyi energia, amivel számolni kell, a gázüzemű autók káros anyag kibocsátása gyakorlatilag a nullához közelít. A Zalavíz Zrt. szeptember elején Közép-Európában egyedülálló, saját szennyvízből előállított üzemanyagot hasznosító kishaszon-gépjármű flottát helyezett üzembe. A környezetkímélőbb és gazdaságosabb üzemeltetéssel – a jelenlegi biogáz-előállítási költségek mellett – a benzinhez képest kevesebb mint harmadáron tudják tankolni az autókat.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.