Elektromos szállító egységek a reptéren

A Londoni Haethrow reptér átadta, a teljesen automata vezérlésû elektromos szállító rendszerét a nyilvánosságnak.

Ez egy futurisztikus szállító eszköz az ötös terminál és az üzleti parkoló között. A különálló kocsik 4 utast tudnak elszállítani gyorsan, és halkan, a 3.8 kilométeres szakaszon. Az egyik legjobb dolog bennük, hogy csak akkor mûködnek, ha az utasok hívják õket. Két dízel buszt váltottak le, amik éjjel nappal jártak.  A dizájnt a Heathrow tulajdonosa, a DAA, és a gyártó ULTra PRT közösen tervezték, hogy bebizonyítsák, hogy ez a technológia megbízható, hatékony, és már meglévõ infrastruktúrába is beilleszthetõ. Eredményesnek tûnik a projekt, ugyanis eddig nem történt baleset, pedig az idõ 95 %-ában járnak a kocsik. Az utas csak beül a kocsiba, megnyom egy gombot, és jelzi az útirányt, az elektromos kocsi pedig elnavigál a célhoz, akár 40 km/h-s sebességgel.  A rendszert eddig csak az üzleti ügyben utazók vehették igénybe, hogy eljussanak az ötös terminálba. Naponta átlagosan 800 utast szállít, az eddig mûködõ 22 kocsi. A DAA és az ULTra nagyszabású terve, hogy más területekre is beépíti ezt a technológiát, ami már a jövõt idézi.

heathrow

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.