Elvesztette elsőségét Tibet eddigi legnagyobb tava

Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó (Namtso) – jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói, akik szerint az olvadó gleccsereknek és a növekvő csapadéknak köszönhetően immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavak mérete szerinti rangsorban.

A Nam-tó a tengerszint felett 4718 méter magasan található, míg a Serling-tó 4530 méteren. Utóbbi területe a legfrissebb felmérés szerint 2391 négyzetkilométer volt júniusban, vagyis 369 négyzetkilométerrel meghaladta az eddigi csúcstartóét – számolt be Csang Kuo-csing, az akadémia térségi intézetének kutatója a Hszinhua hírügynökségnek.

Mint mondta, a délnyugati országrészben az elmúlt években bővült a tavakkal borított terület, de a Serling-tó növekedése különösen is figyelemre méltó. Az elmúlt évtizedben 535 négyzetkilométerrel, vagyis eredeti méretének egyharmadával nőtt a területe. Csang szerint a jövőben a tendencia folytatódására lehet számítani.

Bár a jelenség következtében a Serling-tó térségében legelőterületek kerültek víz alá, a helyi szakértők szerint összességében javult a környezet állapota.

A globális felmelegedés hatására az elmúlt 30 évben 15 százalékkal fogyatkoztak meg a gleccserek, s az olvadás miatt az éves lefolyt víz mennyisége 61,5 milliárd köbméterről 79,5 milliárd köbméterre nőtt. Ennek egyértelmű hatása mutatkozik meg a környékbeli folyók és tavak emelkedő vízszintjén – számolt be az intézeti kutató.

A szakemberek ugyanakkor nem mulasztják el megjegyezni, hogy a “Mennyei-tó” vagyis a Namtso, a turisták számára továbbra is Tibet kihagyhatatlan természeti látványossága marad. A világ legmagasabban fekvő sósvizű tavának szomszédságában ott magasodik a Nyiancsentangula-hegy, amely a helyi legenda szerint párt alkot a ritka tisztavizű tóval. A tavat zarándokok tömege keresi fel évente, négy pontján négy kolostor található. Úgy tartják, aki körbejárja, békére és megnyugvásra lel.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.