Érdemes-e Magyarországon zöldenergiába fektetni? Szakértők válaszolnak

Csak akkor ígéretes a hazai megújuló alapú energia-termelés, ha jól irányzott állami ösztönzés, jövőkép társul hozzá a lapunknak nyilatkozó üzletemberek szerint.

Péterffy Attila, a Veolia Energia Zrt. energiaüzletág-igazgatója:

A gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előnyei miatt mindenképpen fontolóra veendő a biomassza, főleg a távhőtermelésben és a kapcsolt energiatermelésben. A járulékos hasznok a nagy rendszerek – ilyen kogenerációs, fa- és szalmatüzelésű egység üzemel Pécsen – mellett a kicsiknél is jelentkeznek, például Tatán és Dorogon, ahol néhány ezer fős fogyasztót látnak el a részben biomassza alapú rendszerek. A gáztüzelésű megoldások átalakítása 8-12 éven belül megtérül, így ma már a mintegy 100 hazai távhőrendszer közel ötöde támaszkodik a biomasszára is. A biomassza így üzemeltetői, fogyasztói és beruházói oldalról vizsgálva is lehetséges út a hazai távhők modernizálásakor.

ifj. Chikán Attila , az Alteo Nyrt. vezérigazgatója:

A szélenergia hasznosítása megkerülhetetlen eleme lesz a jövő energiarendszereinek. Igaz, ezen erőművek létesítése egyelőre világszerte valamilyen támogatást élvez, de a létesítmények a beruházás megtérülése után már igen alacsony költség mellett üzemeltethetők. A mai hazai helyzet sajátos: amíg nem írnak ki állami tendert új kapacitásokra, vagy nem rendezik megnyugtatóan a fejlesztések támogatását, addig nem indulhatnak, illetve nem indulnak ilyen zöldmezős beruházások. Egy ésszerű tender és megfelelő támogatás esetén azonban megindulnak a beruházók. A már működő széltornyok megvétele megtérül, ha azokat jól üzemeltetik, illetve ha azok illeszthetők egy stabil portfolióba.

Valaska József, a Mátrai Erőmű igazgatóság elnöke:

A válasz: igen. Pénzügyileg hosszú távú megtérülésre kell számítani, de a megtérülési rizikók alacsonyak. Az első időszakban magasak a befektetések, de azt követően az üzemköltségek alacsonyak. A környezetet kevésbé terhelik, mint más energiaforrások, és mindenképpen fenntarthatóak. A Mátra speciális célja, hogy az 1 kilowattórára eső széndioxid-kibocsátást minden úton csökkentse, tehát speciális érdek is vezérli. A lakossági szektor bevonása – az alacsony energia árak miatt – ma kevésbé lehetséges, de az alacsony banki kamatok miatt egyre többen fognak saját energiaellátásukba befektetni, mert azzal nagyobb megtakarítást érnek el, mintha a pénzüket a bankban tartanák.

Tóth Péter, a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója:

A geotermikus energia hasznosítása az ország egyik jelentős lehetősége, de persze önállóan közel sem képes Magyarország stratégiai kihívásait kezelni, csupán hasznos része tud lenni egy jól felépített energiamixnek. A geotermikus projekteket a beruházási szakasz elején felmerülő kockázatok és egyben jelentős befektetési igény miatt jól kiszámítható jövőképpel kell ösztönözni, ami jelenti a belőle nyert tiszta és versenyképes energia megbízható és hosszútávon előre látható értékesíthetőségét, valamint árazását. Ennek elősegítése önkormányzati partnerek esetében a törvényi szabályozás, míg a privát szférában a beruházók és partnereik feladata. Ez a befektetési hajlandóság jelenlétének a kulcsa.

Papp András, a Sinergy Kft. ügyvezető igazgatója:

Piaca alapon Európában sehol nem éri meg megújuló energiatermelésbe fektetni, mert az csak attraktív támogatással térülhet meg. Ez Magyarországon beruházási támogatást, illetve kötelező átvételű áramár támogatást (KÁT) jelent, de arányaiban még mindig elmarad a nyugat-európai támogatási intenzitástól. A Sinergy is csak a KEOP beruházási támogatással és a KÁT adta lehetőséggel élve valósíthatott meg sikeres vízerőmű projektet. Az energetika, de különösen a vízerőművek azonban hosszú távú befektetés, amely új létesítés esetén a mai magyar gazdasági környezetben jóval meghaladhatja a 20 évet is. Igaz, hogy az erőmű élettartama, komoly fődarab csere nélkül, akár több mint 50 év is lehet.

forrás: vg.hu

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette: érkezik a napelemes pályázat, 3 milliós támogatással

A Vidéki Otthonfelújítási Program keretében januártól akár 3 millió forintos támogatás is igényelhető napelemes rendszerek telepítésére az ötezer fő alatti településeken.