Ezzel akár a vizen is járhat

Lakj olyan helyen ahol vízen is közlekedhetsz, végy egy hátizsákot, agyald ki hogyan lehet kerékpárból vízibiciklit készíteni, s máris kikerülheted a csúcsforgalmat az utcákon, minden stressz nélkül, nyugodtan elérheted a munkahelyedet.

Így lehet röviden összefoglalni annak a kísérletnek a lényegét, amely az Amerikában élő Judah Schiller nevéhez fűződik. Ő az a hétköznapi “feltaláló”, aki San Franciscoban kerékpárjából vízi járművet rakott össze. Ötlete azon a napi gondján alapult, hogy megkönnyítse a napi munkábajárását. A praktikum vezette tehát kísérletező kedvét, azt szerette volna elérni, hogy otthonától a munkahelyéig útjának egy részén vízen tegye meg, kiváltva ezzel a közúti közlekedés nehézségeit. Fáradozását, alkotókedvét siker koronázta. Sajátos kísérlete révén mountain bike-ját kétfunkcióssá tette, azaz, alkamassá  fejlesztette bringját a vízen kerekezésre is.

Sok-sok munka után olyan jármű került ki a keze közül, amely hátára vehető egy hátizsákban és 15 perc alatt oly módon összeszerelhető, hogy a kétkerekű képes vízibicikliként szolgálni. Ezen a módon nem kell órákon át kínlódnia az utcák forgatagában, szinte élményszerűen, praktikusan teheti meg a szokásos napi útját. A közlekedéstörténet alighanem megjegyzi majd a nevét, hiszen ő az első ember, aki különös járművén az egész San Francisco-öblöt átbiciklizi.

forrás: zoldtrend.hu

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.