Fákról lógó fészkek – embereknek!

Az Animal Farm cég újabban egy igen érdekes találmánnyal állt elő: fákra függeszthető, kényelmes, emberekre szabott fészkekkel!

Az Animal Farm egy több tudományágra kiterjedő kreatív tanácsadó cég, melyet Porky Hefer alapított 2007-ben, céljuk pedig az ígéretes ötletek megvalósítása. Mithobeli Aaron Bakana-val karöltve alkották meg ezeket az emberszabású fészkeket, melyeket fákra, oszlopokra, de akár rögzített cölöpökre is fel lehet akasztani, és melyek mindegyikét a vásárlók igényei szerint alakítják ki. A bámulatos emberfészkek két felnőttet bírnak el, és minden egyes darabot kézzel fonják, természetes, a természetben lebomló alapanyagokból. Ezzel az eljárással tulajdonképpen a bionikát alkalmazzák, amelynek célja az élő természetben kifejlődött megoldások alkalmazása a mindennapokban. Ebben az esetben a fészekfonó madarak szolgáltatták az inspirációt: bivalymadarakat, kaffer szövőpintyeket, sáfrányos szövőmadarakat és egyéb szövőmadár-féléket tanulmányoztak, hogy elsajátíthassák módszereiket. Környezetbarát és kreatív. És ha még kényelmes is, akkor kitűnő alkalmat nyújt egy kis visszavonulásra a világ zaja elől, hogy megtapasztalhassuk, milyen is madárnak lenni!

a fészek

akár a szobába is

így készül

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.