Felajánlásokból építenek autonóm szalmaházat Devecserben

Devecserben épül Magyarország első autonóm szalmaháza, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztett négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból valósul meg.

Tancsa Ágnes, a kezdeményezést életre hívó Pannon Presztízs magazin szerkesztője elmondta, a város önkormányzata azonnal a kezdeményezés mellé állt, és kijelölte azt a 1023 négyzetméteres telket, ahol elkezdődhetett az építkezés. Elsősorban újrakezdési lehetőséget szeretnénk adni egy családnak, környezetbarát, független, gazdaságos otthon formájában, ami az elvesztettet igyekszik pótolni – fogalmazott Tancsa Ágnes, hozzátéve, hogy szeretnék, ha az emberek jobban megismernék a devecserihez hasonló energiatudatos, aktív házakat. Az egyedülálló kezdeményezésről – amelyhez azóta nyolcvan cég, köztük az E.On, Bakonyerdő Zrt., Bakonykarszt Zrt., Mofém Zrt., Tondach Hungária Zrt., Zalakerámia és a Waberers is csatlakozott – tavaly decemberben született a Fejér Megyei Építészek Kamarája, Devecser Város Önkormányzata, Endes Attila és a Pannon Presztízs Magazin között egy megállapodás. Ebben rögzítették, hogy minden segítséget és támogatást megadnak a Presztízs Összefogás Ház felépüléséhez, és a megállapodás tartalmazza azt is, hogy az építészkamara tervezteti a házat és készítteti el az építési engedélyhez szükséges dokumentációt, Endes Attila technológiai elképzelései alapján – tette hozzá.

 
Tájékoztatása szerint a “Presztízs Összefogás Ház” egy 115 négyzetméteres, háromszobás családi ház, melynek egyediségét nem a külső megjelenése, hanem energiatudatossága adja: energiaellátását napelemek és szélgenerátor biztosítja, a használati meleg vizet napkollektor állítja elő. Saját szennyvíztisztító rendszerrel, fúrt kúttal, víztisztítóval rendelkezik. Talajkollektor melegíti elő a beérkező levegőt a hőszivattyús szellőző berendezés számára.
Táncsa Ágnes hozzátette, hogy a falakban, a vakolatban, a talajban hitelesített szenzorok mérik a hőmérsékletet, páratartalmat, melyet egy központi egység összegez, és értékel. A külső meteorológiai állomás adataival összevetve hiteles értékeket mutat a napelemek, napkollektor, szélgenerátor működéséről, a szalma építőanyagként való felhasználásáról. Terveik szerint a devecseri család karácsonyra beköltözhet új otthonába, a házat vasárnap az “1000 Magyar Ház- Magyarázom a házam” program keretében nyílt napon mutatták be az érdeklődőknek.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Nincs hozzászólás

  1. A cikket a CereDom Kft által készített képpel illusztrálták.
    Ők is részesei a kezdeményezésnek? A nevüket nem említi a cikk.
    Ha valaki nem ismerné, ők rendelkeznek minősített szalmatechnológiával és Építőipari Műszaki Engedéllyel. szalmahaz.hu oldalon lehet róluk olvasni.
    A megnevezettek viszont semmiféle rendszer igazolással nem rendelkeznek. Ha a bátorság felelőtlenséggel találkozik, abból csak baj lehet. Budainé Judit

  2. Kedves Judit!

    Köszönjük észrevételét. Lecseréltük a képet. Nem tudunk róla, hogy ők is részesei lennének a kezdeményezésnek.