Felmérés: a belgák kétharmada támogatja az atomenergiát

A belgiumi lakosok kétharmada támogatja az atomenergia-termelést, a nukleáris erőművek bővítését, továbbá azt is, hogy a kormány növelje a beruházásokat az atomenergiába – írta kedden a The Brussels Times hírportál az Ipsos közvéleménykutató-intézet felmérésére hivatkozva.

A hírportál szerint a flamand válaszadók 60, a brüsszeli lakosok 55, és vallonok 52 százaléka szorgalmazta a reaktorok jövőbeni bővítését. Tízből hét válaszadó egyetértett azzal is, hogy a belga kormány meghosszabbította a Doel 4 és a Tihange 3 erőmű üzemidejét. Ezt a döntést leginkább a jobboldali, legkevésbé pedig a zöld szavazók támogatják – tette hozzá a The Brussels Times.

A belga vezetés tavaly márciusban döntött úgy, hogy korábbi határozatával ellentétben – amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolták volna az országban működő atomerőműveket – két atomerőmű, a francia tulajdonú Engie áramszolgáltató által működtetett Doel 4 és a Tihange 3 élettartamát tíz évvel meghosszabbítja. A határozat egyik fő indoka az volt, hogy Belgium csökkenteni kívánja az orosz energiahordozóktól való függőségét, az atomreaktorok üzemének meghosszabbításával biztosítva az ország energiaellátását. Idén márciusban továbbá a kormány a két legrégebbi, még üzemelő erőművei, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejének kétéves meghosszabbítását indítványozta. Belgium energiahordozóinak 90 százaléka külföldről származik. A felhasznált kőolaj 30 százalékát, az urán 25 százalékát és a földgáz legkevesebb 6 százalékát Oroszországból importálja. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiatermelésének mintegy 40 százalékát biztosítja.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.