Háromszor annyi energiát termel a falu, mint amennyit fogyaszt

Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak.

Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket. A kis bajor faluról, Wildpoldsriedről az utóbbi hónapokban több helyütt lehetett olvasni – részben azért, mert a fukusimai atomkatasztrófa után a polgármester világ körüli kampánykörútra indult a zöldenergia népszerűsítése érdekében. Ilyen lesz Németország tíz év múlva – így is beharangozhatnánk, hogy mi történik Wildpoldsriedben, de ez a jelmondat félrevezető. A mintafalut ugyanis nem állami utasításra és dotációval fejlesztették zöldenergia nagyhatalommá, mindez a helyi közösségnek köszönhető.
1997-ben a falu frissen megválasztott önkormányzata komoly dilemma előtt állt: a települést a magas munkanélküliség miatt elnéptelenedés fenyegette. Az új polgármester előtt nemcsak a munkahelyteremtés feladata állt, hanem forrást kellett találnia a helyiek életkörülményeinek javítására és az elvándorlás elkerülése érdekében tervezett fejlesztésekhez, így a sportcsarnokhoz, a művelődési házhoz, a nyugdíjasotthonhoz és a szórakozóhelyhez; mindezt hitel felvétele nélkül.

 
Tizennégy évvel később az immár harmadik ciklusát töltő polgármester, Arno Zengerle hosszú listát tud felmutatni: kilenc közösségi létesítményt avattak fel, köztük iskolát, fitnesztermet, faluházat. Most fejezik be az ötödik biogázüzemet, a hét szélgenerátor mellé megrendeltek még kettőt, már 42 épületet lát el az új távhőközpont, három törpe vízerőmű, árvízvédmű és ökológiai szennyvízülepítő épült, a közösségi épületeken kívül 190 magánház tetejét fedi napelem. Az összes egységet beszámítva a saját energiaszükségletük több mint háromszorosát (321 százalékát) termelik meg. A hajdani szerény agrárfalu mára energiaipari központtá vált. “A munkanélküliség olyan csekély mértékű, hogy nem is tudok százalékot mondani”, felelte az [origo] kérdésére Susi Vogl, az önkormányzat munkatársa.

 
A nap-, szél-, biogáz- és vízerőművekből származó elektromos áramot a tartományi elektromos műveknek (AÜW) értékesítik, ebből az idén négymillió euró bevételre számítanak a falubeliek. A nagyjából 2600 lelket számláló Wildpoldsriedben tehát minden lakosra évi 1500 euró jut, ami nagyjából fele az egyhavi német átlagfizetésnek. A magyar helyzetre lefordítva (októberi adat szerint 221 ezer forint a magyar átlagbér) ez annyit tesz, mintha egy hasonló méretű hazai községben 25 millió forintos tiszta hasznot termelne meg.

 
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.