Idén a hazai lakosság 48 százaléka tervez építkezést vagy felújítást

Magyarországon a lakosság 48 százaléka tervez, illetve végez az idén építkezést vagy felújítást, a legtöbben a munkálatok drágulásától, illetve elhúzódásától tartanak – mondta az újHÁZ Centrum vezérigazgatója az építőanyag-kereskedelmi hálózat tavaszi Trendriportját ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Rázsóné Szórády Csilla közölte, a május elején készített reprezentatív felmérésbe 1142 embert vontak be.
A kutatásból kiderült: a termék- vagy a szakemberhiány, valamint az áremelkedések miatt az építkezők és a felújítók 32 százalékának plusz anyagi erőforrást kellett bevonni, 28 százalék pedig elhalasztotta a munkálatokat. Csupán a válaszadók 27 százaléka jelezte, minden a terv szerint halad. A munkálatokhoz a válaszadók 17 százaléka otthonfelújítási támogatást, 11 százaléka családi otthonteremtési kedvezményt (csok), 9 százalék Babaváró hitelt vett igénybe. Ugyanakkor 67 százalék nem él az állami támogatások, hitelek lehetőségével. Rázsóné Szórády Csilla elmondta, hogy miközben a világ gyorsabb felépülést várt a koronavírus-járvány hatásaiból, globális szinten megjelent az infláció. A helyzetet, főleg az alapanyag ellátásban tovább nehezítette az orosz-ukrán háború, ami elsősorban az energia szektorra nyomta rá a bélyegét. Magyarországra mindezek mellett az uniós források bizonytalan helyzete is hatással van – tette hozzá. Ugyanakkor kiemelte, a problémák ellenére szép teljesítmény, hogy az építőipar a magyar GDP 11 százalékát adja.

Ezzel együtt az építőipar továbbra is munkaerőhiánnyal küzd, az ellátási láncok pedig problémásak, mert a háborús helyzetben mindenki a saját országának ellátására törekszik. A folyamatos alapanyaghiány és a gyártókapacitások szűkössége pedig oda vezetett, hogy az építőanyagok piacán (például acél és fa) hetente változnak az árak, és az alapanyagoknál, szállítási és munkadíjaknál árcsökkenés egyelőre nem várható – sorolta az ágazat problémáit. Az újHÁZ Centrum forgalomnövekedése idén az év első négy hónapjában 39 százalékos volt. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat belföldi értékesítésből származó árbevétele január és április között elérte 36,697 milliárd forintot, míg 2021-ben ez az érték 26,306 milliárd forint volt.

Az eredmények elsősorban az építőanyag-árak emelkedésének köszönhetőek. Példaként említették, hogy az elmúlt egy évben a tetőfedés, illetve a szigetelés termékkategóriában 20, illetve 40 százalékos volt az áremelkedés, a vasanyagoknál pedig 60 százalékos. Rázsóné Szórády Csilla elmondta, a piac 12 százalékát fedi le az újHÁZ Centrum, amely építőanyag-kereskedelmi hálózatával az ország 80 pontján van jelen.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.