Indul hazánk legnagyobb naperőműve

Egy hónapon belül áramot termelhet próbaüzem jelleggel az ország legnagyobb naperőműve az Ormánságban.

Magyarország legnagyobb épülő naperőművét mutatták be szerdán a sellyei ipari parkban, a 499 kilowatt teljesítményű létesítmény 250 családi ház éves villamosenergia-igényét képes előállítani. A telep építése szeptemberben kezdődött, a tervek szerint decemberben megkezdődhet a próbaüzem, tavasszal pedig az üzemszerű működés. Mint Porteleki Sándor, a beruházó Tamási Naperőmű Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a 2,5 hektáron megépülő szolárpark a beépített eszközök és a kivitelezés kiváló minősége miatt európai szinten is a legfejlettebb erőművek közé tartozik majd. A felállított ötven darab, nagyméretű, napkövető berendezés sokkal hatékonyabb, mint a fix telepítésű, átlagos rendszerek, a megtermelt villamos energiát pedig a terület határán elhelyezett transzformátorházon keresztül a közcélú hálózatba táplálják. A tájékoztatón elhangzott, a terület kiválasztásánál fontos szempont volt a napsütéses órák száma, a közcélú hálózat közelsége, valamint a fogadókészség. Ez utóbbiból Sellye jelesre vizsgázott: a terület előkészítésénél, a problémák megoldásában is támogatta a beruházót.
napsütéses órák száma

Előkészítés évekig

AZ ORSZÁG legnagyobb naperőműve több mint félmilliárd forintos beruházásban épül, a pénz felét pályázaton nyerte el a Tamási Naperőmű Kft. A számított megtérülési idő 15–16 év, a napelemek teljesítménygaranciája pedig 25 évre vonatkozik. A beruházó szerint ettől tovább is működnek az elemek, cseréjük attól függ, hogy a következő évtizedekben mennyivel hatékonyabb technológiát sikerül kifejleszteni. Mint elhangzott, egyelőre sokkal nagyobb problémát okoz az elavult törvényi szabályozás, illetve az, hogy az előkészítés és az engedélyeztetés 2,5 évig tartott – Németországban ez hat nap.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.