Ingyen drótszamarak Arcachonban

Van egy város Európában, amelyről bizton tudható, hogy minden lakójának ingyen lehet kerékpárja. A helyszín, Franciaország, az aquitaniai régió, Gironde megye. A település pedig Arcachon.

A várost megközelítően 12 ezren lakják, és a kisgyerekeket leszámítva a város polgármestere az ott lakóknak juttathat egy-egy ingyen biciklit. Ámde nem minden feltétel nélkül. Kérvényezni kell a bringát, méghozzá adóigazolással, továbbá orvosi alkalmassági papírral és mint fő szempont: alá kell írnia az igénylőnek egy úgynevezett jómagaviseleti nyilatkozatot, miszerint az ingyen kapott kerékpárt nem adja el és a város polgára marad. Ezt követően adják át számára bringát. Ezek a kétkerekűek csupán a rajtuk lévő számozásban térnek el egymástól, egyébként külső megjelenésükben teljesen egyformák.

A drótszamarak részére több mint 12 ezer kilométer bicikliutat építettek a kis tengerparti üdülőhelyen és külön parkolókat alakítottak ki a városka minden forgalmas pontján. A terraeco.net tájékoztatása szerint, egy helyi kerékpárgyártó cégtől darabonként 137 euróért vette meg a polgármesteri hivatal a bicikliket. Mintegy 400 ezer eurót tett ki a város teljeskörű kerékpár-projektje, de számításaik szerint még így is megérte ilyetén dönteniük, hiszen  jóval olcsóbban oldották meg ezen a módon a kerékpárhasználatot, mintha az eredeti elképzelés szerint határoztak volna. Azaz, nem a kölcsönzési rendszert (bár szolid tarifáról lett volna szó!) vezették be, amelynek költségkihatása ennél a megoldásnál igencsak több lett volna. Választási kampányának részeként az ingyenbicikli tervét hat esztendővel ezelőtt tudatta a városlakókkal a polgármester, de a városvezetés csak tavaly döntött a tényleges megvalósításról. Ezerhétszáz drótszamár átadásáról van szó, de háromezer darab bicikli kiosztásáig biztosan állja a szavát a városi képviselőtestület.

Forrás: zoldtrend.hu

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.