Iskolai környezetvédelmi kezdeményezés: Tíz ország diákjai mutatták be öko-pályázataikat

Lezárult a WWF és az ERSTE Alapítvány által kezdeményezett nemzetközi iskolai környezetvédelmi verseny.

Az „Európai iskolák egy élhető bolygóért – Közös lépések az európai környezetvédelemért” című pályázat keretében tíz európai ország diákjai és tanárai hajtottak végre természetvédelmi feladatokat. A tevékenységek utcai megmozdulásoktól kezdve színházi eseményeken, kiállításokon át diákok körében, diákok által végzett kampányokig terjedtek – sőt, az egyik csapat még egy folyami múzeumot is létrehozott! A fődíjat, az ausztriai természetvédelmi táborba való egyhetes utat a Cakovec Középiskola nyerte el Horvátországból.

”Az ’Európai iskolák egy élhető bolygóért’ programmal szeretnénk a diákoknak megmutatni, hogy ők is aktivizálódhatnak, kifejezhetik véleményüket nyilvánosan és másokat is motiválhatnak a helyes cselekvésre” – mondta Barbara Tauscher, a WWF Ausztria környezetvédelmi oktatási programjának vezetője. „Számunkra a diákok elsöprő lelkesedése a program legnagyobb elismerése” – tette hozzá.

A 30 iskolai osztály Magyarország mellett Ausztriából, Bulgáriából, Horvátországból, Csehországból, Romániából, Szlovéniából és Ukrajnából jelentkezett a WWF felhívására, hogy tegyenek valamit Európa környezetvédelméért és jövőjéért. A 12-17 éves tanulók 8 hónapon keresztül dolgozhattak öko-pályázataikon amelyek két téma köré csoportosultak:  „Duna – Európa életvonala” és „Ökológiai lábnyom”. A fiatalok kutatásokat végeztek, döntéshozókkal tanácskoztak, természeti expedíciókon vettek részt és interjúkat adtak helyi újságoknak, rádió- és televízióállomásoknak. A pályázati ötletek és azok megvalósítása teljes mértékben a tanulók kreativitásán múlott. A tanárok csak mint támogatók álltak diákjaik mögött.

A záróeseményre minden osztályból egy tanár és egy diák utazott Bécsbe, hogy bemutassa környezetvédelmi tevékenységét egy színes pályázati ”bazár” keretében. A győztes osztály Cakovec-i Középiskolából, Horvátországból érkezett. A 11-15 éves diákok az “Ökológia lábnyom” témában jeleskedtek és győzték meg a zsűrit aktivitásukkal. Munkájuk címe: ”A nagymama almája”, melyben nagy hangsúlyt fektettek a helyi almatermesztésre és feldolgozásra, és felhívták a figyelmet arra, hogy milyen nagy mértékben lehet csökkenteni az ökológiai lábnyomot, ha mindenki a helyi termést vásárolja. Elemzéseket végeztek a helyi, régi almafajtákról, megvizsgálták az üzletekben, piacokon kapható egyéb fajtákat is sőt utcai kóstoltatást és megfigyeléseket is végeztek. A munka eredményeit a helyi televízióban, írott sajtóban és online felületeken is ismertették, és egy ausztriai főiskola nemzetközi tanári kara előtt is előadták.

Az idei zsűriben nem csak oktatási szakértők vettek részt, hanem a tavalyi versenyben induló európai pedagógusok is. Számukra egy mentori műhelyt szerveztek, hogy a jövőben tapasztalt tanácsadóivá válhassanak a következő években a versenyben csapataikkal induló kollégáiknak. „Célunk, hogy kialakítsunk egy nemzeti pedagógus hálózatot” – magyarázta Tauscher. „Hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy azok a tanárok, akik részt vettek az Európai Iskolák környezetvédelmi kezdeményezésén, saját, önálló öko-projekteket indítsanak el”.

„A fiatalok rendelkeznek az erővel, ami ahhoz szükséges, hogy befolyással legyenek a jövőnkre, ezért bátorítanunk kell őket, hogy törődjenek a környezetükkel és folyamatosan keressék a kreatív megoldásokat. Ezért támogatja az ERSTE Alapítvány az ’Európai iskolák egy élhető bolygóért’ határokon átívelő kezdeményezését. Nagy hatással volt ránk mind a diákok, mind pedig a pedagógusok rendkívüli elkötelezettsége az ügy iránt” – mondta el Boris Marte, az ERSTE Alapítvány igazgatóságának tagja.

Az idén másodszorra megrendezett kezdeményezés indító eseménye egy egyhetes tanár-diák tanácskozás volt 2009 októberében Ausztriában. A WWF szakértői műhelymunkák során és terepfoglalkozásokon ismertették a tanárokkal és osztályaikkal a pályázati témákat és bemutatták azokat a különböző eszközöket is, amelyekkel a feladatokat végrehajthatják. A környezetvédelmi projektek alakulását a program weboldalán lehetett nyomon követni a nagyközönség számára is: www.foralivingplanet.eu. Itt az iskolai osztályok blogot írhattak, képeket és videókat tölthettek fel, valamint tapasztalataikat is megoszthatták az érdeklődőkkel.

Az egyik Magyar résztvevő iskola, akik aktívan vezették blogjukat is az interneten, örömmel vet részt a bécsi eseményeken. Az Arany Janos Általános Iskola és Gimnázium /Budapest résztvevő diákja Mizsér Lilla 17 éves tanuló volt. “Számomra a legizgalmasabb pillanatok azok voltak, amikor egyik társammal előadást tarthattunk az ökológia lábnyomról egyetemi tanárok, tudósok előtt. Ez fantasztikusan izgalmas volt! Az Európai iskolák project alatt megtanultam másokkal együtt dolgozni –nem csak az osztálytársaimmal, hanem olyanokkal is, akiket eddig nem ismertem. Nagyon tetszett ez a feladat, nagyon sok új barátot szereztem.”

Az osztályfőnök Pesthyné Aszódi Judit szerint “Az Európai iskola project nagyon sok mindent megváltoztatott az iskolánkban. A diákok aktivizálódtak, teljesen önállóan láttak neki a feladatoknak, együtt dolgoztak, megosztották a feladatokat egymás között, sokkal nyitottabbak lettek és ezt a hangulatot az iskola falain kívülre is el tudták vinni. Úgy érzem az Európai Iskola pályázat felébresztett egy régóta alvó iskolát az épületünkben!”

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.