Iszapömlés – Elkezdődött a devecseri kastélypark helyreállítása

Elkezdődött a devecseri Esterházy-kastély védett parkjának helyreállítása; a vörösiszappal elöntött 12-hektáros kastélyparkban több mint 1600 fatörzset tisztítanak meg egyenként, és az elhordott termőföldet is visszapótolják az ősparkba.

Szabó Csaba, a külterületek mentesítését felügyelő miniszteri megbízott az MTI-nek kedden elmondta: a tavaly októberi katasztrófában a kastélykert mélyebben fekvő részein csaknem 3 méter magasan hömpölygött a vörösiszap, a területről 50 ezer köbméter szennyezett földet távolították el. A fákat sikerült megmenteni, mert a vizsgálatok szerint nem károsodott a több évtizede ültetett juharlevelű platánok, kocsányos tölgyek és mezei juharok törzse.  A vörösiszap nyomait új technológiával távolítják el a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, a teljes rekonstrukcióra a vörösiszappal elöntött területek kármentesítésében egymilliárd forintot különítettek el. A védett park helyreállítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is figyelemmel kíséri, a termőföld visszatöltése elkezdődött.

 
    Toldi Tamás, a város polgármesterének közlése szerint a fatörzsek megtisztítására speciális módszert dolgoztak ki: a felhasznált vegyszer tíz nap alatt lebomlik, és a szakemberek a tervek szerint a hét végéig végeznek a devecseri kastélypark több mint 1600 fájának lemosásával. A polgármester aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fák gyökérzónáját is érintette a termőtalaj eltávolítása, és a mostani földvisszapótlás eredménye csak később derül ki. A védett angolparkban 150 éves mocsári ciprusok is vannak. Hozzátette: csak ellenőrzött minőségű és bevizsgált földet szállíthatnak vissza a 12-hektáros területre, és a geodéták a katasztrófát követően bemérték az eredeti termőréteg magasságát. Az Esterházy-kastélypark rehabilitációs tervét tájépítészek készítették el, ebben a növényültetési terv mellett tematikus utak-tanösvények kialakítása is szerepel.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.