Szombaton délelőtt északkeleten még erősen felhős idő várható, arrafelé kisebb esőre is számítani lehet, másutt kevés felhő, sok napsütés ígérkezik írja az index.hu. Éjszaka pára-, illetve ködfoltok képződhetnek, amelyek napközben csak lassan oszlanak fel, erre főleg északkeleten és a Dél-Dunántúlon van esély. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 9 fok között várható, nyugaton a magasabb, keleten az alacsonyabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 13, 18 fok között valószínű, de a tartósabban ködös területeken alig haladja meg a 10 fokot.
A szél segít
A déli, délnyugati szél élénk, a Dunántúlon erős lesz, sőt a Kisalföldön olykor viharos körüli lökések is várhatók. Ugyanakkor északkeleten gyenge marad a légmozgás. A főváros környékén péntek délután élénkül fel szél, ami az esti óráktól meg fog szűnni. Éjszaka a felhőzet növekedésre lehet számítani, de a szmogriadó valószínűleg holnap is a riasztási határérték körül lesz – tájékoztatta az Indexet Polyánszky Zoltán, az OMSZ veszélyjelző meteorológusa. Hozzátette, az elkövetkező napokban a többször megélénkülő szél segítheti a levegő tisztulását, kedden kisebb eső is előfordulhat, így a jövő hét elejére a riasztási küszöb közelébe, vagy az alá csökkenhetnek a paraméterek. A jövő hét közepétől viszont visszaromolhat a légszennyezettség.