Jó üzlet lehet a halfej és a halcsont feldolgozása élelmiszerként

A halfajok közel harmadát túlhalásszuk, vagyis nem fenntartható mértékben fogyasszuk őket, figyelmeztet az ENSZ új jelentése.

Ráadásul pont a halak legtáplálóbb részeit, a fejét és a csontját dobjuk ki, ahelyett, hogy valamilyen módon feldolgoznánk és élelmet készítenénk belőle. Soha nem ettünk még annyi halat, mint napjainkban. Persze ehhez a globális népességnövekedés is hozzájárul, és az is, hogy egyre szélesebb néprétegek számára lett hozzáférhető és megengedhető árú a hal. 1961-ben 9 kilogramm volt az egy főre jutó éves halfogyasztás, ám mára ez 20,2 kilogrammra nőtt, mert az egészségtudatos fogyasztók étrendjében kiemelt helyet kapott a hal. Nem csoda, hogy a halállomány 33,1 százaléka túlhalászott, vagyis intenzívebben (gyorsabban és nagyobb mértékben) halásszuk a halakat, mint ahogy az állomány meg tudna újulni és reprodukálni magát. 1974-ben a túlhalászat aránya még csak 10 százalék volt. Az óceánokban kifogott mennyiség folyamatosan csökken. A túlhalászat ténye azért is rossz hír, mert 3,2 milliárd számára a hal fontos fehérjeforrást jelent a rizs mellett, főként a fejlődő országokban. Ez a 3,2 milliárd ember az állati fehérje bevitelének 20 százalékát fedezi hallal.

Az ENSZ új jelentése a témában kitér arra is, hogy Afrikában nagy potenciál van a halászatra, nem is annyira a tengerben, mint inkább tavakban vagy haltenyésztő farmokon, ehhez azonban megfelelő állami támogatási rendszer kell, a szabályozásról és az ellenőrzésről nem is beszélve, hogy a termelők ne terjesszenek el invavíz, az őshonos fajokat elnyomó fajokat egy-egy ökoszisztémában. (Algéria kormánya például arra ösztönzi a gazdákat, hogy a Szaharában tenyésszenek halat.) A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.