Köszönjük, hogy szemetelt!

Ha szépen becsomagolod, még a szemetet (igen, hulladékot) is el lehet adni. Justin Gignac az elmúlt 10 évben azzal foglalkozott, hogy New York szemetét összeszedte és becsomagolva eladta gyűjtőknek.

Éjszaka járja a várost és összegyűjti a főleg csomagolási hulladékot írja a csomagolas.blog.hu. Majd beteszi egy műanyag dobozba, lezárja és lepecsételi, ellátja a hulladék eredetére és megtalálás idejére vonatkozó adatokkal és eladja. A világ majdnem összes országába értékesített már ilyen szemét-szobrokat, összesen közel 1300-at. A dobozok 100%-osan szagzáróak. Az elején ezeket a szemét-kockákat 10 dollárért adta, majd miután a  turisták szuvenírként elkezdték vásárolni, felemelte az árat 25-re. Ma egy átlagos szemetes kocka 50 dollár, azonban az eredeti helyekről és időpontokban szedett szemeteket, mely az újévi Times Square, vagy például valamilyen neves sportesemény, 100 dollárért is adhatja. 2007 óta már nemzetközi eseményeken, például a dublini Szentiván éjjelén is készültek ilyen alkotások. Az ár emelkedésével az emberek ezeket a kockákat művészi alkotásoknak tekintik.

garbage
Az ötlet onnan jött, hogy egyszer azt mondta neki valaki, hogy a  csomagolás egyáltalán nem számít. A művész nem értett ezzel egyet és megtalálta a módját ezzel az akciójával. Bebizonyította, a csomagolás igenis számít. Egy szép csomagolással még a szemetet is el lehet adni. A hulladék ugyan úgy hozzátartozik egy város életéhez, mint a látványosságok, múzeumok, de becsomagolva bekerülhet még a múzeumokba is. Igen, talán ez a kezdeményezés hozzájárulhat az emberek figyelmének felkeltéséhez, hogy termeljenek kevesebb hulladékot és attól a megfelelő módon szabaduljanak meg.

garbage

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.