Leállították a bőrgyár kármentesítését Simontornyán

Leállította az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a simontornyai bőrgyár területén végzett kármentesítést – közölte a munkát végző Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Az MNV Zrt., a Nitrokémia Zrt. tulajdonosa úgy döntött, hogy a környezetvédelmi projekteket felülvizsgálja, és a vizsgálat lezárultáig a közvetlen környezeti kár felszámolásán túl más kármentesítést nem végezhetünk – mondta Bakonyi Árpád. A döntést július 30-án hozta meg az MNV Zrt. – tette hozzá.
A vezérigazgató elmondta: tavaly 2,4 milliárd forint körüli összeget fordítottak a kármentesítésre, 2010-ben 3,9 milliárd forintra van érvényes szerződése a Nitrokémiának az MNV Zrt.-vel, amelyből körülbelül 800 millió forintot használtak fel. A 2009-ben kezdett, összesen tízmilliárd forintba kerülő teljes kárfelszámolást 2013-ra tervezték befejezni.
Bakonyi Árpád tájékoztatása szerint az egykori bőrgyár területéről eddig 1.900 tonna bőrfaragványt, 28 ezer tonna úgynevezett húslási hulladékot, a 67 ezer tonnányi szennyezett talajból 18 ezer tonnát szállítottak el, és ugyancsak elvitték a gyár elbontott festőcsarnokából származó 17 ezer tonna hulladékot. Elszállításra vár 12 ezer tonna nyersbőrhulladék és 90 ezer tonna krómtartalmú szennyvíziszap.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.