Már élni sem lehet a szmogtól a földi paradicsomban

Minden idők legnagyobb szmogja – füstködje – lepte el Délkelet-Ázsiát. Az ok még csak nem is a motorizáció, hanem az illegális erdőirtás.

Míg régebben főként európai városok fulladoztak a szmogtól, mára ez Délkelet-Ázsiában okozza a legnagyobb problémát. A pekingi olimpia idején minden a kínai szmogtól volt hangos, és nem véletlenül. Bár a kínaiak a játékok idejére jelentősen javították a levegő minőségét, ez azonban csak átmeneti volt. De nem csak Kínában vannak problémák. India hasonló helyzetben van, és a délkelet-ázsiai szigetvilág államaiban is rossz a helyzet. Míg Európában a hosszú távú hatások jelentenek problémát, addig ebben a térségben az akut légszennyezés is komoly következményekkel jár – írja a Válaszúton Alapítvány honlapja.

A légszennyezésben csak némiképpen játszik szerepet a térségben rohamosan terjedő motorizált közlekedés. Ennél sokkal erősebb a hatása az illegális, égetéses erdőirtásnak. A fákat elsősorban a pálmaolaj-termelők égetik fel, hogy helyet teremtsenek az ültetésre. A főként Szumátra és Borneó szigetén végzett illegális erdőirtás következtében létrejött hatalmas füst Indonézia mellett már Malajzia és Szingapúr egyes területeit, sőt Thaiföldet és Vietnamot is elérte. Ennek eredményeképp azonban a régió városait hetekre ellepi a füst, ami egészségtelen, de már a közlekedésben is fennakadásokat okoz. Egyes feltételezések szerint a kiterjedt erdőirtásoknak már a globális éghajlatváltozásra nézve is jelentős hatásuk lehet.

Múlt héten Indonézia elnöke, Joko Widodo a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a problémát csupán hosszú évek erőfeszítéseivel lehetne kezelni. A térség országai közül Szingapúr fordít figyelmet a fenntartható fejlődésre, a többi szegény országban azonban kérdés, hogyan tudnának gátat vetni az erdőirtásnak.

forrás: piacesprofit.hu

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.