“Nem kell elköltöznöd a környékről ahol felnőttél, csak hogy egy jobban élhess.” – mondta Majora Carter. Ez az a filozófia, amit a környezetvédő vall felnőttként. Átalakítja a környéket, melyet gyerekként minél előbb el akart hagyni. Egy történet Bronxból.

Még Bronx is zöldülhet, valaki nagyon akarta és megvalósította

“Nem kell elköltöznöd a környékről ahol felnőttél, csak hogy egy jobban élhess.” – mondta Majora Carter. Ez az a filozófia, amit a környezetvédő vall felnőttként. Átalakítja a környéket, melyet gyerekként minél előbb el akart hagyni. Egy történet Bronxból.

Végül sikerült elköltöznie Bronxból, ugyanis a jó jegyei a középiskolában bejuttatták a Wesleyan Universityre, Connecticutba. Amikor visszatért New Yorkba, hogy elvégezze a mester képzést, nem volt pénze, így kénytelen volt visszaköltözni Bronxba, a szüleihez. “Nem akartam itt lenni. Úgy gondoltam hogy ocsmány ez a hely, és az emberek nem törődnek semmivel. Aztán rájöttem, ha én nem csinálok semmit, akkor más miért csinálna.” – mondta Carter. Először a Bronx Rivernél lévő illegális szemétlerakót célozta meg. “Tudtam, hogy itt fogom elkezdeni a közösség átalakítását, melyet majd a szárazföldre is átviszek.” – mondta Carter. Megalapította a Sustainable South Bronx-ot (SSBx) 2001-ben. Ennek az élén kampányolt az illegális szeméttelep felszámolásáért, melyet végül elért, és felhúzták a Hunts Point Riverside Park-ot a telep helyén. A park 2007-ben nyitott meg, és egyike a nem sok non-profit szervezet által promótált kezdeményezésnek.

bronx
A környék körülbelül New York kereskedelmi hulladékának 30-40 %-át tartalmazza, melyet a hetente megforduló 60.000 teherautó tetőz. Carter viszont szeretné növelni a zöld részeket, így meg fog épülni a South Bronx Greenway. Ez egy 17 km hosszú hálózat lesz, melyet bicikliseknek és gyalogosoknak fognak kialakítani. Lesz még rajta esővíz gyűjtő rendszer is. Reményeink szerint nem ez lesz az utolsó zöld próbálkozása.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.