Megújuló energiaipari szolgáltató központok uniós támogatással

Megújuló energiaipari szolgáltató központot hoztak létre összesen 1,7 millió eurós költséggel Tégláson, illetve a romániai Fugyivásárhelyen – jelentették be a települések polgármesterei a szerdai téglási projektzáró rendezvényen.

Czibere Béla és Pop Ioan tájékoztatása szerint a két településen megvalósult beruházást – a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében – 1,56 millió euróval támogatta az Európai Unió.

A projekt keretében a téglási HAJDU Ipari Parkban kialakított, megújuló energiát hasznosító épületben egyebek mellett vízmelegítők, szolár tárolók, hőszivattyús vízmelegítők, hőszivattyús kazánok, napkollektoros és napelemes rendszerek működésébe tekinthetek be az érdeklődők.

Kovács Zoltán, a HAJDU Infrastruktúra Zrt. ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az egységnyi GDP-re eső energiafelhasználás Magyarországon több mint kétszerese a németországinak vagy a franciaországinak, ami versenyhátrányt okoz, és a lakosságnak is jelentős terhelés.

A szakember figyelemre méltónak nevezte, hogy a teljes lakossági energiafelhasználás 65 százalékát a fűtés “viszi el”, vagyis ezen a területen óriási jelentősége van a megújuló energiák hasznosításának.

A romániai Fugyivásárhelyen megépült innovációs központ különlegessége, hogy teljes energiaszükségletét nap- és szélenergiát is hasznosító technológia biztosítja – ismertette a projektzárón Pete Botond projektfelelős.

A 916 négyzetméteres épületben egyebek mellett kiállítótermet, konferenciatermeket, irodákat, körülötte pedig 2,5 hektáros pihenőparkot alakítottak ki – fűzte hozzá.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke a projektzárón arról számolt be, hogy a megyei önkormányzat koordinálásával 21, termálvízzel rendelkező hajdú-bihari település közvetlenül pályázik Brüsszelnél összesen 50 millió euró – több mint 15 milliárd forint – forrásra, a termálvíz gyógyvízként történő felhasználásakor felszabaduló hőmennyiség újrahasznosítása érdekében.

A politikus emlékeztetett arra: az Európai Unió célkitűzése szerint 2020-ra 20 százalékra kell emelni a megújuló energia részesedését a tagországokban, ebből Magyarország 14,65 százalékot vállalt.

A hazai vállalkozásoknak is fel kell készülniük megfelelő termékek, technológiák kialakításával, hogy ne külföldről kelljen beszerezni a cél eléréséhez szükséges berendezéseket – tette hozzá Pajna Zoltán, aki szerint a komplex energetikai rendszereket kínáló HAJDU cégcsoport lehet a Tiszántúl megújuló energia központja.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.