Munkahelyeket teremt a környezetvédelem a WWF szerint

Arra inti a politikusokat a Természetvédelmi Világalap (WWF), hogy ne becsüljék le a biológiai sokszínűség gazdasági jelentőségét.

“Európában minden hatodik állást a környezet teremti” – hangoztatta Tony Long WWF-igazgató az ENSZ New York-i székhelyén tartott természetvédelmi konferencián szerdán. A 193 ország miniszterei, állam- és kormányfői részvételével folyó tanácskozáson szó esik az erdők, mocsarak és egyéb életterek drámai csökkenése elleni globális stratégiákról. Long szerint az európai környezetvédelmi ipar 2005-ben hozzávetőlegesen 3,4 millió teljes idejű munkahelyet teremtett. Ez több az autó- és a vegyipar által teremtett munkahelyeknél. Emellett a környezetvédelem ügye sokkal gyorsabban is terjeszkedik, mint más iparágak. A konferencián részt vesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Janez Potocnik, az EU környezetvédelmi biztosa is.

A héten Kína ismertette a 800 ezer dollár összdíjazású biodiverzitás-díj nyerteseinek nevét. A Midori-díjat Jean Lemire kanadai biológus, Gretchen Daily amerikai közgazdász és Emil Salim indonéz kormánytanácsadó kapták a környezetért végzett munkájukért. Átadták huszonöt szervezetnek és egyéni díjazottnak az úgynevezett Egyenlítő-díjat is. A díjazottak között szerepelnek a kambodzsai Szamraong pagoda buddhista szerzetesei, akik a környező erdők megtartásáért vetették be magukat. Díjat kapott kenyai farmerek egy csoportja és az ecuadori Amazonas-vidék ökoturizmus-projektjének szervezői is.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.