Nem befolyásolják az időjárást a szélerőművek

A korábbi tanulmányokkal szemben a legújabb kutatás azt bizonyítja, hogy a szélerőművek hatására a környezetükben alig öt százalékkal nő a csapadék mennyisége.

A szélparkok időjárási hatásai „korlátozottak” – állapította meg a Nature Communications című tudományos folyóirat friss számában ismertetett kutatás. A francia Éghajlati és Környezetvédelmi Kutatóközpont (LSCE) kutatói modellezték, hogy a szélerőműveknek milyen hatásuk lehet Európa időjárására 2020-ra. Abból a feltevésből indultak ki, hogy a megújuló energiákat kiaknázó erőművek az Európai Unió tervei szerint mind megépülnek addigra, ezzel számos új szélpark jön létre. A szélturbinák csak télen, és csak más tényezőkkel együtt okozhatják az időjárás minimális változását: a hőmérséklet 0,3 Celsius-fokkal emelkedhet, és lehetséges, hogy öt százalékkal nő a csapadékmennyiség, ha a szélparkok keltette örvényáram gyenge, ám tartós magas nyomású légköri képződménnyel, vagyis anticiklonnal találkozik a kontinens felett.

Korábbi tanulmányok ezzel ellentétes eredményeket hoztak. Szerintük a nagy turbinaparkok bizonyos körülmények között erősen befolyásolják az időjárást, mivel óriási lapátjaik összekeverik a hideg és a meleg levegőt, növelik a környék helyi hőmérsékletét, és megváltoztatják a csapadék alakulását is. A friss kutatás megállapította, hogy a korábbi tanulmányok a szélerőművek hatásainak fontos összetevőit nem vették figyelembe.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.