New York volt polgármestere 16 milliárd forintot adományoz környezetvédőknek

Michael Bloomberg New York volt polgármestere, milliárdos üzletember szerdán bejelentette: 64 millió dollárt adományoz környezetvédő szervezeteknek.

A milliárdos egy nappal azután jelentette be döntését, hogy a Trump-kormány nevében a környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetője, Scott Pruitt aláírta az előző elnök, Barack Obama által 2015-ben életre hívott, Tiszta Energia nevű környezetvédelmi program visszavonását, amely a többi között a szénerőművek és a szénbányák bezárását, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését írta elő a globális felmelegedés esetleges enyhítése érdekében.
Bloomberg szerdán a Washingtonban tartott sajtótájékoztatón hibának nevezte a Trump-kormány döntését, és leszögezte, hogy Washington támogatása nélkül is folytatható a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Adományával éppen az ezt a célt szolgáló, “A szénenergián túl” nevű kampányt kívánja finanszírozni. A programot a Sierra Klub nevű környezetvédelmi civil szervezet indította, még 2011-ben. Bloomberg, aki az ENSZ klímaügyi különmegbízottja is, sajtóértekezletén emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban 2011 óta 259 szénerőművet bezártak vagy előkészítették a bezárásukat, s szintén 2011 óta a szén miatti szennyeződés okozta halálesetek száma évente 13 ezerről körülbelül 7500-ra csökkent. A milliárdos hangsúlyozta, hogy a széniparban megszűnt munkahelyek “nem térnek vissza”, és szerinte a jelenlegi kormányzat “hamis ígéretekkel hamis reményeket” kelt. Az Egyesült Államok Kína mögött a második legnagyobb kibocsátója az üvegházhatást kiváltó – és tudósok szerint a globális felmelegedéshez hozzájáruló – gázoknak.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.