Niagara-alagút: megújuló energia a jövőnek

2013 márciusában nyolcévi megfeszített munka után elkészült a kanadai Ontario tartományban az utóbbi 50 év legnagyobb vízerőműve.

Egy 10 km-es alagút viszi el a Niagara folyó vizét a Sir Adam Beck erőműig. A gravitáció hatására másodpercenként 500 köbméter vízmennyiséget továbbit. A projekt, amely  két órára fekszik Torontótól, a régió büszkesége. Az alagút közel 1,6 milliárd kWh plusz megújuló energiát ad, ami elég egy 400 ezer lakosú városnak, vagy biztosítja 160 ezer otthon energiaellátását. Ontarióban jelenleg 200 vízi erőmű működik 8 ezer megawattos kapacitással, ami több, mint 3 millió otthon energia- szükségletét tudja fedezni. Az alagút megépítése 1,6 milliárd dollárba került és része a régió energia-programjának, amely a  megújuló energiára koncentrál. Ebben benne van a szél-, a víz, a napenergia, a biogáz és a biomassza által termelhető energia egyaránt. Ma az Ontarióban termelt villanyáram saját forrásból ered és az év végéig, egy évvel a tervezett előtt, végleg bezár a még megmaradt két szénerőmű.

Az erőművön kívül a régió egy 1 milliárdos beruházást is megvalósított, megépített 4,7 millió “ okos mérőkből “  álló hálózatot. Ez az egyik legnagyobb „smart grid” Észak-Amerikában. Ezen kívül most indított be egy 2 milliárdos beruházást az intelligens hálózati struktúra javítására.

A Niagara-alagút a világ legszélesebb alagútja, átmérője 14 méter, a duplája a La Manche csatornáénak. Kivájásához a világ legjobb fúrója kellett. A Big Becky, ahogy a gyerekek elnevezték, összeszerelve 4 ezer tonnát nyomott, 150 m hosszú és 14,4 m. széles volt, magassága megfelelt egy négyemeletes épületének. 1,7 millió köbméter kőzetet ásott ki és zúzott össze.

Az alagút építésére teremtett új munkahelyeken kívül, a régió a munkálatok alatt közel 1 milliárd plusz jövedelemhez jutott. Az alagút kivájása 2011 májusában fejeződött be, ezután még be kellett építeni egy vízálló membránt, majd 400 ezer köbméternyi burkolatot. Működésével Ontario közelebb kerül céljához, 9 ezer MW vízenergiára alapozott kapacitáshoz, amelyet 2018-ig szándékozik a tartomány elérni.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.